Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.

II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság

tehát benne: í. az alany, aki megismer, s 2. a tárgy, amelyet megismer. Alany és tárgy szembenállása nélkül az ismeret nem jöhet létre, — e kettő ennélfogva olyan ősi viszonyban áll egymással, amelyből ki nem emelhetők, mert e viszony megszűnte az ismeret lehetőségének a megszűnését jelentené. Viszonyukat korrelációnak mondjuk, mert az egyik létele feltételezi a másikét: alany csak tárgy számára, s tárgy csak alany számára lehet valami. S minthogy ez a két tényező egymásba sohasem olvadhat fel, az alany és a tárgy mindig »túl vannak egymason«, vagyis latin szóval szólva: transcendensek egymáshoz. E viszony keretén belül más és más szerep vár az alanyra és a tárgyra, amelyet egymással soha fel nem cserélhetnek. Äz alany szerepe a megismerés, amely abban áll, hogy a tudat az ismereti tárgy felé irányul (intenció), s ennek eredményeképpen a tárgy fogalmát magában bírja (mentalis inexistentia), —• a tárgy viszont megragadható, azaz fogalma a tudatban megjelenhet. Fogalom és tárgy azonban nem azonosak : a fogalom jelenti a tárgyat, értelmes jelentés tehát, s éppen itt nyilik az igaz és a téves ismeretre alkalom. Ha a tárgy fogalma bármilyen okból a tudatban eltorzultan jelenik meg, akkor a jelentés nem azt közli az alannyal, ami a tárgy, s az ismeret nem lesz igaz. Az igazság tehát ebben a viszonyban csak a tárgynak megfelelő ismeret, vagyis az a tudás, amelyet a tárgy irányít, amelyik a tárgyhoz igazodik. Világos tehát, hogy az az ismeret, amelyben az alanyiság az uralkodó, csak téves lehet, azaz: nem igaz. A fogalomban mintegy bezárul az ismereti aktus. Ugyanis az intencióban az alany — képletesen szólva — kilép önmagából és a tárgy felé tart. A fogalom eszméletével újra önmagába tér vissza, mert most az elme megragadta már a tárgyat és bírja. Ezzel azonban nem a tárgy, hanem a tárgy jelentése, a képe válik az alany birtokává. Ez benne van, immanens az alanyban, de a tárgy transcendenciáját, vagyis az alanytól való függetlenségét az ismeret ténye egyáltalában nem érinti. Ezért van, hogy ugyanaz a tárgy számtalan tudatnak lehet ismereti tárgya a nélkül, hogy ez a körülmény a tárgy mivoltában változást idézne elő. Ha az ismeretnek ez a lényege, amit itt vázoltunk, felvetődik a kérdés: lehet-e a tárgy ilyetén transcendenciája mellett egyáltalában az igaz, azaz a tárgy valójának megfelelő ismeret? Erre a kérdésre a filozófia eddig három tipikus, de persze egymástól eltérő választ adott: 1. az agnoszticizmus, 2. az irracionalizmus, 3. a racionalizmus formájában.