Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 4-5. szám. 1931. április-május - SZEMLE - Somogyi Antal: Reflexiók egy kiállítással kapcsolatban
A költő sem beszél természetesen, mikor a szavakat versbe szedi, ritmust és rímet csendít ki belőle és mégis mi megbocsátjuk neki ezt az eltérést a természetes beszédtől, sőt a szerint értékeljük, hogy mennyi ritmust, harmóniát tud kihozni a természetes beszéd több-kevesebb módosításával. És különösképen kiválónak tartjuk, ha nem használ elkoptatott frázisokat, ha nem jár kitaposott utakon, hanem valami újat hoz, valami olyan szépséget, ami eddig még nem volt. Mindenesetre a csakazértis újatakarás inkább a tehetség valami gyengeségének, mint a zsenialitásnak^ a jele. A zseninek azért kell új forma, amely különbözik a régitől, mert új mondanivalója van. A képzőművészetben is vannak elkoptatott formák, elhasznált frázisok, a látásnak oly módja, amely az ismétlés, különösen a tehetségtelen ismétlések során úgy elvesztette varázsát, mint a verklibe került dallam. Az új művészet új formákat, új szineket, új harmóniákat hoz, mert új meglátásból született és új mondanivalója van. Az új meglátás, az új mondanivaló keresi a neki megfelelő kifejezésbeli formát, s megszületik az új művészet. Ez az új művészet épen olyan jogosult, mint akármelyik régi elődje. Hogy mily magasságra emelkedik, az nem az iránytól, hanem a tehetség mértékétől függ. Adu úi költ é szete példáu l ma már általánosan elismert és méltatott dolog, de "nem oly érték , mint Vörösmarty költészete. Az új művészetnek sincs meg Michelangeloja; de hisz a réginek is csak egy volt. A húsvéti kiállítás. Ez a néhány szempont, amelynek tisztázásával a közönségnek a modern művészettel szemben való állásfoglalását megkönnyíteni akartuk, nagyjában felöleli az objektivitásnak azt a mértékét, amelyre a kritikának törekednie kell. Ha már most az elmondottak alapján bíráljuk meg néhány kiváló fővárosi művészünk kiállítását, amely a vármegyeházán a húsvéti ünnepek alatt volt látható, akkor arról röviden a következőket mondhatjuk. Vaszary János művészetében minden a szín, még pedig a színeknek mágikus tűze lobog aquarelljein, míg »Viragcsendelete« valami bámulatosan gazdag színharmónia, amelyen a virágoknak semmi más szerepük nincs, mint hogy ennek a színharmóniának hordozói. Női arcképe szintén bravúros alkotás, azonban az az élmény, amely benne megnyilatkozik, a jazz-muzsikának testvére. Ép azért csak annak mond valamit, aki a jazz-zenét szereti. — Csók Istvánnak »Sokac leány« című vászna színeinek opálos ragyogásával az ősz andalító hangulatát fejezi ki felülmúlhatatlan finomsággal. —Pécsi-Pilch Dezső vásznain a színfoltok dekorativ játéka a művészi érték. — Fényes Adolf képein valami légies finomságú természet-misztika muzsikál. •— Szőnyi István képein a hideg színeknek és a bámulatosan egyszerű formáknak hatása az a tartózkodó szépség, amely nem lepi meg, de annál jobban megfogja a lelket. — A győfi Borsos Miklós néhány képet és szobrász!
