Valló István szerk.: Győri Szemle 2. évfolyam, 1931.
II. évfolyam. 1-3. szám. 1931. január-március - Nagy József: Az igazság
ő lehull a fáról, hiszen ez a mozdulat őszt csinál a természetben. Mintha bizony a gyümölcs is nem azért hullana le, mert eljött az ősz, vagy hogy idő előtt rothadásnak indult! Nyilvánvaló, hogy már maga az a tény, hogy a megismerő elme ilyen abszolút mértéknek és a valóság centrumának a szerepében tetszeleg, eltorzítja a látását. Igazi odaadás nélkül senki sem ismerheti meg az igazságot. Äz igazság csupán annak mutatja meg az ábrázatát, aki fenntartás nélkül meghódol előtte, mert az igazságot az ember befogadja, tudomásul veszi, de nem meghódítja, mint Bacon óta oly sokszor szokták emlegetni. Azt mondottuk az imént, hogy a relativista nem látja a fáktól az erdőt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy soha nem tud az Egésznek, a világ egységének a felfogásáig eljutni. Az élete csupa töredékek, részek közt játszódik le: a szakember korlátait építi maga köré. Érthető tehát, ha azt látjuk, hogy a szaktudományban sok a relativista, hiszen a szaktudományok felvirágzása maga is a relativizmus eredménye. A szakember ritkán lesz bölcs korlátozásból szakemberré, legtöbbször a saját körében való elmerülés torzítja a lelkét egyoldalúvá és relativistává, holott a maga megállapításai számára örök érvényességet szeret követelni. Ily módon párosul sokszor az elméleti relativizmus a gyakorlati abszolutizmussal. De a relativizmusnak magára a tudományos megismerésre is vészes következményei vannak. A tudomány objektiv és abszolút ismeretek igényével lép elibünk, ámde a relativista éppen ezt nem Ígérheti neki. Hiszen az ő felfogása szerint minden állításnak csupán egy bizonyos körben és bizonyos elmék számára van érvénye és így önkéntelenül is a kételkedésbe vezet, s lerombolja a tudományban való hitet. S mikor azt állítja, hogy gondolataink érvényessége függ attól az embertől, aki gondolkodik, akkor a tárgyi asság (objektivizmus) szirtfokáról az alanyiasság (szubjektivizmus) lejtőjére taszítja tudásunkat és abba a fertőbe kerül, amelyet a logikában pszichologizmusnak szokás nevezni. Ez ugyanis a (gondolatok érvényét összekeveri azzal a folyamattal, amivel azok bennünk tudatosulnak. Mintha bizony a 2x2 = 4 csak azért lenne igaz, mert így gondoljuk! Holott bizonyos, hogy gondolhatnánk mi azt akár 3-nak, akár 5-nek, ez a tény még mindig nem változtatna e tétel igazságán, midössze az történnék, hogy mi, akik így gondolkodunk, tévedtünk. Igazság és elgondolás tehát két egészen különböző dolog, amelyek függetlenek egymástól: amaz érvényesség, emez pedig tény. S bár a tény mindig lehet érvényes, azaz »igaz«