Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 1-3. szám. 1930. január-március - Lám Frigyes: Ferdinand Raimund és Győr

Jutalomjátékaival sem volt szerencséje, jóllehet az akkori idők szokása szerint ékes rigmusokban kérte a közönség pártfogását. (Két ilyen verses meghívója maradt fenn győri idejéből.) Egyébként nagyon komolyan vette a művészetet és a hagyo­mány szerint egy-egy rosszul sikerült szereplése miatt már győri szinész korában is (más okból ismételten is) véget akart vetni életének. 1 ) Egy győri szerelméről tudunk is : egy polgárcsalád leányába volt szerelmes, a nevét nem ismerjük. A leánynak is tetszett a népszerű fiatal hős, de a leány szülei nem akartak szinész-vőjelöltről tudni. A szerelmesek elhatározták, hogy megszöknek. Raimund rábízta titkát egy barátjára, egy pesti kereskedőre, aki megígérte a színésznek, hogy segítségére lesz és elhozza a leányt a kitűzött időben a megállapított helyre. A hamis barát azonban maga is szerette a leányt és rávette a nem épen hűséges mátkát, hogy vele szökjék meg, aki sokkal szebb anyagi jövőt tud neki bizto­sítani, mint a szegény vidéki vándorkomédiás. A leány ráállt a cserére. Néhány hét múlva már mint törvényes házaspár kerültek vissza Győrré. Egész Győr tudta ezt. Ugyanaz nap este, amikor visszatértek, Raimundnak, Perinet : Das neue Sonntagskind cimü bohózatban, ezeket a szavakat kellett énekelnie : Wer s Glück hat, führt die Braut nach Haus. A közönség persze hangos tapsban tört ki. 2 ) Nemsokára Raimund megint szerelmes lett egy győri leányba, aki azonban vonzalmát kinevette. Raimund ezt annyira szivére vette, hogy a Rábába vetette magát. De nem merült el a vizben, a nya kán összegombolt kerek köpönyeg nem engedte ellsülyedni, segít­ségért kezdett kiabálni s kimentették a vizből. Ezt a fürdőt soha­sem heverte ki : Reiberstörffer állítása szerint időnként vissza­visszatért reumája. 3 ) Külsejének viruló frisseségét a Rába vize sodorta el magával. 4 ) Győri szereplésének emlékét elég sok adoma, de általában kevés nyomtatott emlék örökítette meg. A négy évnek egész mű­*) Börner : 15—17. 1. és Reiberstörffer id. m. 2 J U. o. 3 ) U. o. Mivel azonban Reiberstörffer fagyos vizet említ, az eset Sopron­ban is történhetett, ahol a társulat télen játszott. Reiberstörffer szerint malom­árokba ugrott volna Raimund. Evvel ellentétben állanak azonban Bäuerle és Bauernfeld feljegyzései. 4 ) L. még : Bauernfeld Eduard : Erinnerungen aus Alt-Wien, 427. 1. — Idézve Castle — Bruchner vagy Raimund kiadásában is V. kötet, 10. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents