Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 9-10. szám. 1930. november-december - Gálos Rezső: A két Mozart Győrött

József kir. hercegnek, ez pedig — Mária Teréziának. Már várták őket és ők, mint mondtam, megérkeztek a császárvárosba. Célzatosan érintettem a milieut, amely reájuk várt ; rövidesen meghívták őket az udvarhoz s egyelőre úgy látszott, hogy Mozart Leopold minden álma hamarosan valóra válik ; céltudatosan térek ki két valóban megtörtént, de közismert anekdotára, hogy Mozartot, azt az utóbb is rokonszenves, kedves ifjút, akivel majd Győrött találkozunk, közelünkbe hozzam. Az egyiket a tudós jezsuita, Kreitmaier József Mozart-életrajzából (1919) veszem, a másikat a tőle eltérő világnézetű, kiváló Mozart-kutató, Schurig kétkötetes hatalmas monográfiája (1913) az idősebbik Mozart leveleiből idézi. Ez utóbbi elmondja, hogy mikor a császári pár előtt bemutatkoztak, olyan kedves fogadtatásban volt részük, hogy mesének lehetne tartani. „Genug, Wolferl ist der Kaiserin auf den Schoss gesprungen, hat sie um den Hals bekommen und rechtschaffen abgeküsst." Már mint a kis Mozart a császárnét ... (13-án Schönbrunnban játszottak előttük s rövidesen Mozart Leopold száz aranyat kapott, a gyermekek pedig kis főhercegekre varrt ruhát ; a kis fiú ibolyaszínű kabátot, ugyanolyan színű moirée selyem mellénykét, mindent kétsoros gazdag aranyszegéllyel. Utána elsőül a királyi pár két legkisebb gyermekének játszottak, mindjárt utánuk a magyar kancellárnál, Pálffynál, majd a hatalmas Kaunitz miniszternek . . . Első ismerőseik közt van Esterházy püspök is.) A másik epizód is derűs, kedves. A császári palotában a kis fiút két kis főhercegnő vezette körül s megmutatták néki a termeket. A fényes padozaton a kis Mozart megcsúszott és elesett. Az egyik kis főhercegnő nem sokat törődött vele, de a másik, Mária Antoniette, fölemelte és becézgette Mozart pedig kijelentette: Sie sind brav, ich will Sie heiraten ! Ezt a hercegi ruhában pompázó, ennyire elfogulatlan, bájos kis fiút, aki még mellékesen csudálatos művésztehetség is, kell magunk elé képzelnünk a rokokó-világ közepett. Csuda-e, hogy mindenki kedveltje, hogy 7—8 nappal előre kell „megrendelni" őket, Ötnegyed vagy másfél órányi szereplés után (délután félháromtól kezdve) grófi vagy hercegi fogatok várják és viszik őket, Mozarték maguk sem tudják, hova, kihez — egyik mágnástól a másikhoz, a magyar kancellártól a csehhez, egyik minisztertől a másikhoz. S ez a lelkesedés szól a gyermeknek, de szól a muzsikusnak is.