Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.

I. évfolyam. 7-8. szám. 1930. szeptember-október - ADATTÁR - Gálos Rezső: Toldy Ferenc levele Kisfaludy Sándorhoz

Gálos Rezső : Toldy Ferenc levele Kisfaludy Sándorhoz. 267 az 1843-ban meg-jelent új kiadásban hivatkozik is rá. Viszonyuk azonban továbbra is éles marad, s Kisfaludy Sándor még 1837-ben is bizonyos érzékenységgel s evvel az élességgel felel Toldynak egy akadémiai, hivatalos levelére. 1 ) Toldy Ferencnek most előkerült érdekes levele így szól: Pesten, június 29. 1832. Tekintetes Táblabíró Úr ! Elfelejthetetlen Kisfaludy Károlynak életírásával foglalatoskodom mostan Gyűjtök adatokat ahol csak lehet, 's eddig valóban sok szépet és becseset is nyertem : de egyre nézve, t. i. bujdosása idejére (1811 — 1817-ig) még igen keveset tudok. Kihez folyamodhatnám már most nagyobb bizalommal és több reménynyel, mint a Tek. Úrhoz, kit a boldogult minden testvéreinél jobban szeretett, Therézt kivévén, kit mindenek felett tisztelt és szeretett a földön. Jól ismervén e gyön­géded viszonyt közte s a Tekintetes Úr áldott emlékezetű, 2 ) ritka erényű hitvese közt : bátor vagyok a Tek. Urat egész bizodalommal kérni, méltóztatnék mind azt, mi Károlynak gyermeki s tanulói, ugy katona korát illeti, valamint azon szomorú epocháját, midőn a katona­ságot elhagyván s atyjától szem elé nem bocsátatva s nem segítetve, hazáját elhagyta s külföldön festésből élődött ; valamint végre vissza­jövetele korát, atyjávali egyezkedését illeti — mind ezeket mondom, bármely aprólékosnak tetszenének is, velem szívesen közölni. Semmi sem olly csekély, a minek charactere, gondolkodása, érzésmódja s fek­vése megismerésében hasznát ne tudnám venni. A Tek. Ur hitvese nevelte és dajkálta őt mint gyengéded árvát, 3 ) tanítgatta is, és mindig nem csak szerette, hanem segítette is : ő vele bizonyosan levelezett akkor is, midőn hazáját elhagyván, senkivel mással nem közlekedett: ó bár szerencsés lennék e leveleket elolvasás végett megkaphatnom. Méltóztassék elhinni a Tek. Ur, hogy mindennel a mit velem közölni méltóztatik, úgy fogok élni, amint a familia dísze és Károlyunk emlé­kezete engedi, a mint a Tek. Ur parancsolni fogja, és semmivel vissza­élni — én, ki e barátomat, kihez örök hála csatol mindenek fölött szerettem s szeretem míg élek — nem fogok. S bátor vagyok hozzá tenni : e bizodalmat talán meg is érdemlem : ő maga az elhunyt mindig kitüntetett barátjai közt, halála után én adtam ki írásait, most harmad­szor, részt vettem emléke elkészítetésében, s azon társaság felállításában, melly évenkint az ő nevében osztogat jutalmakat, munkákat bocsát ki, s most is Károly munkái mellé készíteti velem azon életírást, mellyhez ez adatokra szorulok. Ezeket csak azért mondom el, hogy a Tek. Ur bizodalmát s minél bővebb válaszát legyen szabad reménylenem. Szíve­sen elküldeném azon életírást is, mellyet róla 1831-ben adtam ki, melly ugyan teli van hiányokkal, sőt némi tévedésekkel is, de épen azért közlöttem volna szívesen, hogy Tek. Ur arra is közölhessen jegyzése­1 ) U. ott, 563. 1. 2 ) Szegedy Róza egy hónappal elébb, 1832. május 18. halt meg. 3 ) Ebben némi túlzás van: mikor Sándor megházasodott, Károly már 12 éves.

Next

/
Thumbnails
Contents