Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.
I. évfolyam. 1-3. szám. 1930. január-március - Bedy Vince: A győri nemzeti rajziskola története
Halper növendékeinek száma az 1785 — 6. iskolai év első felében 55-re, a második felében 52-re apadt s ezek összesen 39 drb rajzot készítettek. 1 ) Halper idejéből maradt ránk az iskola legrégibb nyomtatott értesítője, mely a rajziskola növendékeit három osztályba sorozva mutatja be. Verner Krizosztom János 1796. okt.—1814. jul. A város azzal, hogy ismét hivatásos rajztanító kezére bizta, az iskola további hanyatlását megakadályozta. 1796. október havában a szakolcai születésű Verner Krizosztom vette át az iskola vezetését, aki tudását, képesítését a bécsi szépművészeti akadémián szerezte. Pozsonyban két évig mint helyettes rajztanító működött és szerzett gyakorlatot, majd a bazini nemzeti főiskolánál nyert alkalmazást, mint rendes osztálytanító. 2 ) A kir. felügyelő két évi működése után, 1798-ban azt jelentette a főigazgatónak, hogy az új rajztanító bevált, most már közeledik az iskola a Révai idejében elért színvonalhoz. 3 ) Vernernek sok küzdelme volt az ácsiparosokkal, akik sehogyan sem tudtak és akartak beletörődni inasaiknak iskolakötelezettségébe. 1799-ben céhük utján terjesztették elő panaszukat, amely ha minden tekintetben hitelt érdemelne, szomorú világot vetne és lealázó volna az ácsiparosokra. A panasz a következő : 1. műveletlen elemek szegődnek csak be ácsinasoknak, akik nem szokták meg az engedelmességet ; ha megtudják iskolalátogatási kötelezettségüket, próbaidő után otthagyják mesterségüket ; 2. legtöbbnyire napszámosok gyermekeiből kerülnek ki az inasok, akik télen — mikor az ácsoknak nincs munkája — fonással és más kézimunkával keresik kenyerüket: tehát nem járhatnak iskolába. Nyáron sem tudnak annyit keresni, hogy ruhára és egyébb szükségletükre elegendő legyen, szülőik pedig nem költhetnek rájuk : tehát ez okból sem járhatnak iskolába ; 3. az a néhány sem tud kellő eredményt felmutatni, aki csakugyan iskolába jár, bizonyítványt sem k a P> így fel sem szabadulhat : tehát második évi inaskodása után otthagyja mesterségét ; 4. nem tartják ugyan feleslegeseknek a kir. rendeleteket, melyek az iparostanulókat a rajziskola látogatására kötelezik, de szigorúságukat még sem ismerhetik el célravezetőnek, l ) U. o. 2 j U. o Fasc Városok. Győr. Igazg. 1787—1800. 3 ) U. o. Fasc. Kir felügyelő, 1793—1802.