Valló István szerk.: Győri Szemle 1. évfolyam 1930.
I. évfolyam. 1-3. szám. 1930. január-március - SZEMLE - Travnik Jenő: A Kudrun-eposz magyar átköltésben
96 Travnik Jenő : ilyetén ideális világ-kép megkonstruálásánál, mintegy dekoratív szempontokat követve, fölhasznál korszerűen meghatározott elemeket. Ezen a fokon az átköltést a mű meséjének a schematikus vázán, a jellemek durva tipológiáján és a neveken kívül alig köti valami az eredeti alkotáshoz. Ehhez a megoldási módhoz áll legközelebb Regőci átköltési kísérlete Amikor szerzőnk a kölcsönvett anyagot olyan keretbe igyekezett beilleszteni, amely a magyar népies-nemzeti, költői elbeszélés hagyományos gyakorlatában kínálkozott, egyszerűsítő és tipizáló eljárásával tehát a tárgyat az eposz szintjéről lesiklatta a kisebb igényű költői elbeszélés nívójára, egyszersmind élt azzal az alakító szabadsággal, amelyet az átköltő nagyobb mértékben engedhet meg magának, mint az átdolgozó. így csak természetes, hogy el lehetett kerülni az összefüggés szétdaraboltságát, az ismétléseket, következetlenségeket és ellenmondásokat, amelyek az eposzban tapasztalhatók. Tetszetősen helyezte el szerzőnk az eredeti eposz cselekvényének előtörténetét (I—VIII.) a Hórand ajkára adott románcos betétekben. Az eredeti komplexumban a világkép, a jellemek rajza lényegében német — vagy, ha úgy tetszik — germán, és korszerűen meghatározott. Regőci költeményének alakjai, határozatlanul középkori köntösben, általánosan emberi, kissé vértelen típusok ; nem az eposz, nem az ebben kijegecesedett mondaszintézis hősei ők, akiket maguktartásában és tetteikben a faj, a vérségi összetartozás, a világszemlélet és á társadalmi rangviszonyok irányítanak és megkötnek. Regéjének hősei nem németek olyan jelentésben, aminőben magyarok a Buda halála hunjai. Ha tekintélyes magyarázók — alighanem jogosan — későbbi betoldásoknak minősítik az eposznak azon részleteit, amelyekben korszerűtlen érzelmesség, tehát az eposz kitermelte éveknél későbbi korra valló lelkiség árad el az egyes jellemeken : még inkább föl kell, hogy tűnjék bizonyos korszerűtlenség, időtlen elmosódottság a most ismertetett elbeszélés jellemeinek rajzában 1 ) Főképen áll ez Kudrunról, akinek jellemzése az eposzban a legplasztikusabbak közé tartozik és mindent mutat, csak modern érzelmességét nem. Büszke tűrő, aki nem ismer megalkuvást, akinek magatartását a fogságban a szelíd Ortrun jósága sem tudja megváltoztatni. Az eposzra viszonyítva tehát hamis az az idilli, enyhületes kép, amelyben szerzőnk a két királyleány viszonyát szemlélteti : Kötik a barátság kedves koszorúját, együtt járnak-kelnek, egymást sohsem unják. A lélek derűje, mint a nap sugara, gyönge rózsát szinez Gudrun orcájára. (45. 1.) l ) V. ö. Ernst Martin: Kudrun, hg. u. erkl. v. — 2. kiad., 1902. 16. I., a 62. szakaszhoz írt jegyz.
