Bedy Vince: A pápóci prépostság és perjelség története /Győr egyházmegye múltjából 6. (Győr, 1939)

I. A pápóci prépostság

őrkanonok után való sorban jelölte ki. 25 ) Az alapítónő pedig Nagy Lajos királynál kieszközölte, hogy a pré­postot is, a perjelt is a hazai törvények szerint ünnepé­lyesen beiktassák a nekik adományozott birtokokba. Nagy Lajos király 1367-ben meg is parancsolta a szent­mártoni konventnek a prépost és perjel beiktatását;­6 ) a megtörtént beiktatásról pedig 1368. február 22-én Bu­dán ünnepélyes kir. okiratot adott ki. 27 ) Hiányzott még a pápai megerősítés. Ennek kieszközlésére Gelsey Mar­git megbízott emberét Rómába küldte a Szentszékhez. A megerősítést azonban a Szentszék megtagadta. Ugyanis a Szent Ágoston-rendü remeték számára adomá­nyozott birtokokat a pápa nem fogadta el, azoknak tény­leges birtoklását a perjelnek és kolostorának egyenesen megtiltotta, mivel ez a rend szegénységi fogadalmával homlokegyenest ellenkezett. A prépostság megerősítésé­nek csak az az egyetlen akadálya volt, hogy Kálmán püspök alapítólevele szerint a prépost és káptalana csak a kolostornak idegenítheti vagy zálogosíthatja el birto­kait. Mig ez a pont benne marad az alapítólevélben, ad­dig a prépostság alapítását sem erősítheti meg a Szent­szék, mert ezzel az Agoston-rendűek birtoklási jogát is elismerné. Mihelyt e pontot törlik, azonnal megerősítést nyer a prépostság. 28 ) Gelsey Margit alapítványát biz­tosítani akarta, azért betegségében 1371-ben Pápócra ma­gához kérte a győri káptalan kiküldötteit, és végrende­letet tett előttük, mely szerint a perjelség és kolostor birtokai a prépostságra szállnak át, ha akár hazai törvé­nyeink, akár a szerzet szabályai nem engedik meg a ko­lostornak a birtokszerzést. Ugyanekkor jelentette ki azt is, hogy a prépostságot és perjelséget a maga és férje Magyar Pál, fia László és leánya Erzsébet, továbbá Köcské Sándor és ennek fia György, és Kachow Miklós, valamint ennek fia Tamás, összes rokonai és ősei lelke üdvéért, az Isten és a Boldogságos Szűz és a Szentek karának dicsőségére és tiszteletére alapította és ren­delte. 29 ) Időközben az alapítólevélben említett écsi fél bir­tok is visszakerült Gelsey Margitnak kezére Nagy Pál fiának, Jánosnak magva szakadtával, és 1372-ben azt is 25 «) Fejér: Cod. Dipl. IX. 3. 603. 1. 26 ) Győri kápt. m. lvt. Pájmci prépostság okmt. I. Cth. 22. sz 27 ) ü. o. III. Cth. 85. sz. — 10. Tárca, 891. sz. 28 ) F. o. II. Cth. 60. sz. — 8. Tárca 717/720. 726. ;sz. 29 ) Függelék: II. sz. okirat.

Next

/
Thumbnails
Contents