Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)
Második rész. A kanonokok névsora
A névsor nem teljes, nem is tökéletes. Csak attól az időtől fogva találkozunk kanonokok nevével, melyben a káptalan hiteleshelyi működését megkezdte, és okiratokat adott ki: tehát a 11., 12. századból vagy egyáltalában nem, vagy csak kivételesen bukkanunk rá egy-egy kanonok nevére. A nyomtatásban megjelent okmánytárakban is sok hibát találunk: a másoló rosszul olvasta a neveket vagy az évszámot; így a különböző adatok egymásnak ellenmondanak. A pápai reservátiók korában (nem egyszer történt meg, hogy a pápa is, a püspök is nevezett ki kanonokot ugyanarra a javadalomra, amelynek így egyszerre két birtokosa lett. Innét keletkeztek a gyakori javadalmi perek. Az is többször előfordult, hogy püspök 1 , bíbornok élvezte egyik-másik kanonoki stallum jövödelmet. Ezeket a javadalom kommcndátorának nevezték okirataink; de ugyanakkor a stallummal járó kötelességet a káptalan másik tagja végezte el a távollevő javadalmas helyett, — és e másik kanonok heve került bele egyegy hiteleshelyi okiratba. így ismét két olvasó- vagy éneklő, vagy őrkanonok nevével találkozunk ugyanabban az időben. Az ellentéteket nem tudtuk mindig kiküszöbölni. Dolgozatunk célja és terjedelme nem engedi meg, hogy az egyes kanonokokról, családi viszonyaikról, működésükről részletes ismertetést adjunk, ahol az idevonatkozó adatok rendelkezésünkre állottak; legtöbb esetben részletes adataink hiányoznak. Azt is jelezzük, hogy a megnevezett évszámok csak annyit mondanak, hogy ezekben az években találkozunk okiratainkban az illető kanonok nevével. A kanonokok névsorát elsőízben Telekessy István őrkanonok gyűjtötte össze Arca Noe című írásában a 17. század végén; ennek felhasználásával 1878-ban Szely Lajos kanonok írta össze a győri kanonokokat, és a kántorkanonok őrizete alatt tartott Liber Cantoralis-ba másoltatta bele; aki ez idő óta az újabban kinevezettek nevét belevezeti e könyvbe. Mi is hivatkozunk rá. Mi úgy a régi, mint újabb időből ismét több adattal tudtuk megbövíteni e névsort; e megbővítéssel adjuk közre.