Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)
VI. A káptalan javadalma, jövödelmet
győri püspök és főispán felkarolta a patonaiak ügyét; Sopron megyét is segítségül hívta 1648-ban, mivel a török a mult évben Patonát, Kónyt felégette, és most is Mérgesnél van: sürgős a munka, a patonaiak igen félnek. Mosonmegye is munkásokat ígért, de tőle inkább pénzbeli segítséget kér a káptalan. 23 ) A káptalan 1649-ben megtelepítette az elnéptelenedett Patonát és a megígért segítség mellett vállalkozott a váracska felépítésére is, de jogainak elismerését kérte a királytól és az országgyűléstől. Az 1649. évi 50. t.-c. megengedte a váracska felépítését, mely a szomszédos falunak védelmét is szolgálja a., törökök beütése ellen, és elismeri a vár felett a káptalannak teljes joghatóságát; a győri főkapitánytól teljesen függetlenül intézkedhetik az őrség szervezésében. 24 ) A váracska meg is épült, őrségét is megszervezte a káptalan. Érthető, hogy a káptalan is, a falu lakossága is félt a német katonaságtól, mely nem a maga fajtájának tekintette, azért nem is kímélte a falu lakosságát. De félt a szedett-vedett emberekből álló, rosszhírű magyar őrségtől is, azért toborozta azt a káptalan a saját kipróbált jobbágyai közül. Ezzel is szigorú szerződést kötött, melynek 11. pontja így hangzott: Patona ne legyen (olyan hely mint) Ugod, Devecser és Bodonhely, hogy minekünk orcánkra ne keljen az gonoszságnak rút híre, mert mind mostan, mind azután kíszek leszünk azon Patonánk földét pusztán bírnia inkább, hogy sem országunk és szomszédink káraival az latrokat, dulókat, nyúzó fosztókat, rablókat, könnyen lézzegő, heverő, tekergő, hitvány, csavargó, és könyü életet kivánó, erdő határán járó, cseren futó, és bokor ugró, Istentől futamodott, és az majorságtól elrugaszkodott embereket befogadnunk, és ott szenvednünk. 25 ) Éveken keresztül dolgoztak a kis őrhely megerősítésén, körülfutó árkain és földsáncain, csak 1655-ben ké-? szült el úgy, hogy igazán alkalmasnak látszott a portyázó törökök feltartóztatására. Az őrség vajdájának fizetésül évi 100 forintot állapított meg a káptalan. Az 23 ) Győri kápt. m. lvt. 25. T. 3534—39. sz. 24 ) Corpus Juris Hung. Cum plenaria iurisdiclione independenler sine omni generals Jaur. impedi'ionc aut dependentia gubernare valeat atque possit. — Győri kápt. m. lvt. 8. Cth. 618. sz. — 42. T. 5340. sz. — Béni János nagyprépost, káptalani követ jelenteié az 1649. évi országgyűlésből. 25 ) GAŐri tört. és régész, füzelek 3. 277. 1.