Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)
VI. A káptalan javadalma, jövödelmet
ismeri. 11 ) A művelés alá kerülő telkek száma hamarosan 30-ra, majd 40-re szaporodott, sőt később többre is, melyek után a 17. század folyamán 1 / 2 , majd 1 forintjával adóztak, 12 ) és még két dámvadat is adtak vagy helyettük 3 forintot. 13 ) Bár a töröknek csak a Rábán innen fekvő Pénzes nevű rétért adóztak, mégis állandóan több és több sarcot vetett ki rájuk, Méhemet aga 70 forintot és egy vég kendula posztót követelt tőlük. A győri vár őrsége nem tudta megvédelmezni a falu lakóit, 1626-ban ki is rabolta Méhemet a falut. 11 ) A sérelmi jegyzőkönyvek évről-évre elmondják a patonaiak nagy baját, kik elhurcolt rokonaikat is drága pénzen tudták csak a török kezéből kiváltani. 15 ) A 17. század végén a Bécs alá vonuló török had teljesen elpusztította a falut; 1698-ban is csak 56 lakója volt. 16 ) A falu védelmére kis váracskát is épített a káptalan 1634-ben; 17 ) amelynek őrsége azonban többször csak kárára volt a falunak. A 18. és 19. századon át, a békésebb időben, a falu fejlődésnek indult. A jobbágytelkek megváltása után is jelentékeny földbirtoka maradt a káptalannak Patonán. A patonai vár. E váracskáról meg kell emlékeznünk, mert belekapcsolódik Patona történetébe; és mert meglátjuk viszontagságos életéből, hogy a káptalan mennyi gonddal őrködött jobbágyai anyagi érdekei és mindennapi élete felett. A törökök ismételt beütése ellen sehol oltalmat nem talált a falu, azért rákényszerült, hogy sáncokkal, árkokkal maga védekezzék. A győri főkapitány 1633-ban megismételt kérésre is csak tanácsot adott, hogy a falu telepedjék át Győrújvárosba. Mivel a nép nem akarta faluját, földjét elhagyni, a káptalan 1634-ben megépítette a sánccal, árokkal megerősített váracskát, melybe saját 11 ) U, o. 10. Cth. 845. sz. 12 ) U. o. III. Szám. k. 43—49. 57. 96. 112. 170. 191. 11. 1. Szám. k. 70. 82. 92. 270—1. 333. 11. 13 ) U. o. 119. 1. 1676. év. — 167. 1. 1679. év, 202 1. 1682. év. u ) U. o. 18. Téka, 2827. sz. — Fehér Ipoly: i. m. 525., 1. 15 ) Győrvármegyei lvt. 16 ) Győri pp. lvt. 17 ) Győri tört. és régész, fűzetek .3, 276. 1.