Bedy Vince: A győri székeskáptalan története /Győr egyházmegye múltjából 3. (Győr, 1938)

VI. A káptalan javadalma, jövödelmet

végeztek adó helyett. 7 ) 1528-ban 28 telket műveltek. 8 ) A nyuli hegy bordézsmája is jövödelmezett a káptalan­nak: ugyanis a Felkert és Mogyorós nevű dűlőkben ő szedte a bordézsmát. 9 ) Győr eleste után Nyul is török kézre jutott, mivel három községből állott (Kisnyul, Nagynyul, Káptalan­1 nyul), három török ura volt, kiknek zsarolásai elől a lakosok elmenekültek. 1619-ben már csak 2 1 / 2 portát számlált, 10 ) A következő években azonban ismét több jobbágy 7 telepedett meg a faluban, nevezetesen a káptalan birto­kán. Ezekkel 1644-ben új egyességet is kötött a Jíáptalan. Ez az egyesség megvilágítja a jobbágyok régi és újabb kötelességeit, anyagi erejét, a falu állapotát, azért teli jes szövegében ide iktatjuk. 11 ) A 17. század közepén a veszprémi püspököt is a 7 ) U. o. Szám. k. igen sok helye. — 8 ) U. o. 733. 1. 9 ) U. o. 7. Cth. 426. sz. 10 ) U. o. 10. Cth. 345, sz. n ) U. o. IV, Szám. k. 710. 1.: Mi a (győri székesegyház Káp­talanja Adgyuk luttára mindeneknek, az leiknek illik. Hogy az minemű örökös birodalmat Isten kegyes gondviseléséből vettünk, mind mi s mind az mi régi eleink, az mi jószáguknak minfcl iobbágyainknak hatalmunkban rekeszlett szabadságával. Abban eddig kegyességgel való engedelmet inkább, hogy nem keménsé­get viseltünk, és ez után is viselni akarunk. Annak okájáért a mi nyúlj Jobbágyinknak is ez mostani nyavolyás üdőben látván sok fogyatkozásokkal való nyavalájokat, és házok megégésével kárvallásokat, kegyelme ;ségre indulván könytéseket attunk nékik az ő régi szolgálatyoknak aláb szállításával (megmaradván mind­azonáltal mindenekben szabad hatalmunk), mig az irgalmas Isten nagyob Alyaj Gondviselését mutattya hozzánk édes hazánk meg­vigasztalásával. Azért az Visre való szekerezést megengetlük nekik akiLől eddig szabadosok nem voltak. Ismét hogy itt a Győrj me­zőn nekünk ne száncsának, Rábaközből az mi dézmáinkat, amint eddig, be ne hordgyák. Hanem egyéb szokott szolgálattyokaf adóiokall az Karácson fájával, kappanokkal, tikfiakkál és az Hús­véti ajándékkal véghez vigyék és megadgyák. Nyúlj és az baráti dézmát elcsépellyék és be is hordgyák. Az Gönyüi az Tápival gon­dul vegyék. De mind ezek fölött az Bika szőllőt, ki elejtől fogva az ő gondviselésekre és munkájokra nézet, abban felette kivány­nyuk az ő gondgyokat és szorgalmatos munkájokat, akit eddig csak imigy-amugy kelletlen kedvel végeztek, puszta állapottal hat­tanak, és semmi buitással, amelyből áll kiváltképpen az szől­lőnek haszna, nem iobitott-mak. A mellyben ha elébbani restsé-

Next

/
Thumbnails
Contents