Bedy Vince: A győri székesegyház története /Győr egyházmegye múltjából 1. (Győr, 1936)

A győri székesegyház művészete Írta: Dr. Somogyi Antal

alkotta földnek minden szépségét s hogy a Táborhegy ragyogásában magát kinyilatkoztató isteni szeretetből a mennyország boldogsága sugárzott a három apostol lel­kébe s töltötte el őket túláradó boldogsággal. Nagyon tanulságos a mennyezetfestményeket kere­tező diszítő festészet is. A szentély fölött ez a diszítmény élénk, változatos s ha kissé lefokozva is, a rokokó forma­gazdagságának végső állomását mutatja. A hajó fölött nemcsak a keret vonalai egyszerűsödnek le, hanem a bol­tozat széleit borító festett építészeti formaelemek is fel­tűnően nyugodt, előkelő mérsékletet mutatnak. A színe­zés is kerül minden változatosságot és gazdagságot. Bar­nás szürke nyugodt tónus uralkodik rajta. A mennyezet közepén kétoldalt a boltozatcikkelyek között látható vi­lágosszürke tónusban festett angyalok, akiknek feladata, hogy a nagy festményen ábrázolt jelenetre hívják fel a néző figyelmét, már szinte klasszikusan hatnak. Világos, hogy a hajó boltozatának kifestésé később történt, mint a szentélyé, de mindössze pár év különbségről lehet szó. Viszont a stílusbeli különbség már egy új művészi irány diadalát jelenti, még pedig oly gyökeres irányváltozást, amilyent a lassubbtempójú múltban el sem mernénk kép­zelni, ha a tények nem bizonyítanák. Az a körülmény pedig, hogy ez a merész újítás és irányváltozás ugyan­azon a boltozaton jelentkezik, világosan mutatja, hogy a stílszerűségnek az a merev fogalma, amely a köztudatban ma is él, csak a 19. század vérszegény elgondolásának visszavetítése a múltba, a valóságban sohasem létezett, íme, a székesegyház festői, mikor a hajót díszítették, nem gondoltak arra, hogy a szentély diszítményét átvigyék a stílszerűség kedvéért a hajó mennyezetére is, hanem egy­szerűen művészi ösztönüket követték. És sajátságos, ép­pen ezzel teremtettek stílust. A régi és új pedig egészen jól megfér egymás mellett, mert nem elméleti elgondo­lás kapcsolja össze őket, — az erre sohasem képes — hanem az eleven alkotó erő. Hátra van még, hogy röviden a székesegyházhoz épített Héderváry-kápolnának belsejével is foglalkoz­zunk. A kis kápolnát előkelően könnyed csúcsíves dia­dalív osztja szentélyre és hajóra. A szentély zárófala a szabályos nyolcszögű hasáb négy oldalából van alkotva. A szabadbanéző oldalakat, mint már említettük, erede­tileg ablaknyílások törték át. Az oldalaknak megfelelő tagozású boltozat bordái a diadalív csúcsához hajolnak össze. A hajó csúcsíves boltozatának gerince cikkcakk­ban halad s így a boltcikkelyektől átfogott ablaknyílások

Next

/
Thumbnails
Contents