Domikovits Péter: Móringlevelek Győr megyéből. Válogatás a megyében lakók, megyei birtokosok móringleveleiből 1731-1837 – Források 1. (Győr, 1992)
A móringról
Biztosíték volt a túlélő házastársnak. A másik, az ún. alföldi változatban az országos jogszokások továbbélését látta. E típust nem jellemzi a kölcsönösség, csak a férfi köti, célja a házasságkötési szándék anyagi alátámasztása, erősítése. Többnyire ingatlanok alkotják tartalmát, amelyek gyakran már a férj éleiében is az asszony nevére, tulajdonába kerülhetnek. Kiállításukat tekintve a móringok lehetnek köz-és magánjogi iratok. 1 5 Az eddigi megállapításokat tovább árnyalta a Vas megyei anyagot publikáló Tilcsik György észrevétele. A gyakorlatban a hitbér és a móring nagyon gyakran egybemosódik, de a jogi szabályozások ismeretében mechanikus egybemosásuk nem mindig szerencsés. Míg a Werbőczi-féle Hármaskönyv I. rész93. cím 3., 4., 5. paragrafusa,s majd később az 1840:XXI1. tc. 85. paragrafusának b. pontja a hitbér összegét szabályozta, a móring tetszőleges nagyságú ingóság, vagy ingatlan volt. A kiadásuknál is különbség van, a móringot házasságtörés esetén is ki kell adni, míg a hitbért nem. 1 Érdemes itt egy percre megállnunk, időben visszatekintenünk, mit mond e szokásról a kor egyik kiváló jogtudósa, Kelemen Imre, aki a közzétett források kortársa is. A hitbért német szokásjogból eredezteti, amit már II. András törvényei is megerősítenek. Benne a római joggal szemben nem a feleség adott a férjnek, hanem a férj a feleségnek. Célja is eltért attól, hisz a hitbér az özvegyasszonyi nyomorú sors könnyebb viselését szolgálja. Kelemen szól a feleség viszon th it béréről (contra dos) is. A hitbér lényegét így határozza meg: "A' törvényes feleségnek a házassági hívségért (járó -D.P.) a' megholt férjnek jószágából ennek örököse által kiadandó jutalom", amit a férj hibájából bekövötkezett váláskor is ki kell adni. Megkülönböztette az írott - ( scripta dos, conventional dos, contractualis dos /, és a törvényes hitbért / legális dos /. Ez utóbbi a birtokos nemesek özvegyeinek férjük méltósága, vagyona után járó, törvényesen meghatározott pénzösszeg volt. Gyakori szokásként említette, hogy a középbirtokos nemesek özvegyeinek a megyei törvényszék e célból gyakran 200 ft-ot ítélt, amit a zálogbirtokokból is ki 6
