Tomka Péter – Némethné Jankovits Györgyi szerk.: Államalapítás, ispáni vár, megye : Világi és egyházi központok a X-XI. század fordulóján. – Artificium et Historia 5. (Győr, 2000)

A győri egyházmegye az Árpád-korban

sorra mindössze 13 falusi templomot tudunk felsorolni. A keresztény térítés korában a világi papság és a szerzetesség feladata nem különült el élesen egymástól. Ali. század végén, az egyházi szervezet kiépítésével és megerősödésével egyidőben a világi papság fokozatosan teljesen átvette e lelkipásztori tevékenységet. Attól kezdve a szerzetesek visszatértek monostori közösségükbe, a gyóntatást, igehirdetést átadván az egyházmegyei szervezethez tartozó világi papságnak. Utóbbi elkülönülés magyarázza a monostorok melletti kerek templomok létét is. A püspök mellett fontos egyházkormányzati szerepet töltöttek be a püspöki székhelyeken működő székeskáptalanok. A káptalanok tagjai, a kanonokok kezdetben a monasztikus rendekhez hasonlóan közösségben éltek, közös házban laktak, közösen étkeztek, együtt végezték zsolozsmáikat. A 13. század elejére a közös élet megszűnt, a kanonokok már külön, saját házaikban laktak. Az egykoron a püspök tanácsadóiként, közvetlen segítőiként szolgáló kanonokok és testületük, a káptalan önálló jogi és gazdasági tényezővé kezdett alakulni. A káptalan feje a nagyprépost volt, mellette tevékenykedett az őrkanonok (custos), a templomi felszerelések őre, az éneklőkanonok (cantor) és az olvasókanonok (lector). Utóbbiak a székesegyházak mellett működő káptalani iskolákban tanítottak. Ezen iskolák az Árpád-korban elsősorban a papképzést szolgálták. Az egyházmegye területén társaskáptalanok is működtek. A Győrött 1138-ban már működő Szent Adalbertról elnevezett társaskáptalan mellett 1365-től ismerjük a pápóci prépostságot. Kiemelkedő fontosságú a középkorban a győri egyházmegyéhez tartozó vasvári társaskáptalan, amelyet még a 11. században alapítottak és a középkor későbbi századaiban hiteleshelyként, mai szóval közjegyzői hivatalként működött. -29-