Tomka Péter – Némethné Jankovits Györgyi szerk.: Államalapítás, ispáni vár, megye : Világi és egyházi központok a X-XI. század fordulóján. – Artificium et Historia 5. (Győr, 2000)

A győri Váralja

menti csatában állítólag megmentette a király életét, főpohárnok és nyitrai ispán is volt egyidőben, országbárói rangra emelkedett - ő a mórichidai monostor alapítója). 1251 -ben Detrik, 1254-ben Moys, 1258-ban Lőrinc, 1267-ben Pok nembéli Olivér, 1271-ben Selke vagy Selta neve ismert. Az ispáni vár jelentősége a 13. század végére átalakult, csökkent. A közigazgatási szerep elvileg megmarad ugyan, de a királyi birtokokat eladományozzák, 1271-ben a városjog megkapásával önállósodik a Váralja, a várban a püspök és a káptalan marad az úr. A győri Váralja régió központja vonzó: körülötte - logikusan megnő a relatív népsűrűség. A várak mellett mindenütt kialakul a váralja (suburbium) települése, a várnépek (civiles, castrenses, populi) lakóhelye. Ugyanide települnek a kiváltságokkal is csalogatott "idegenek" (hospites). Győri vonatkozású az 1185-ből származó adat: III. Béla király lánya dajkájának testvéreit kivette a győri vár szolgaságából (a Jauriensis castris Servitute) és a vár jobbágyaivá tette, miközben megerősítette őket écsi földjük birtokában. A Váralja életéről az írott források keveset árulnak el - itt is a régész ásóját kell segítségül hívnunk. Tudjuk, hogy a Váralján állt a Szent István első vértanúnak szentelt plébániatemplom, körülötte a temetővel. Helyét ismerjük csak: a volt ferences kolostor, majd megyeháza alatt rejtőzik. Maga a település annyiféle formában jelenik meg a helytörténeti munkákban, ahány szerző foglalkozott vele. Néhány pontját sikerült régészetileg igazolni. Ezek alapján a budai út mentén hosszan elnyúló, a korabeli agrártelepülésektől alig különböző képet rekonstruálhatunk. Ide számítjuk az Újszállások (Gáz-7-