Székely Zoltán szerk.: „Megvétetett Győr Vára” : 1598-1998. - Artificium et Historia 4. (Győr, 1998)

BÉCS VÉDŐBÁSTYÁJÁNAK TÖRÖKTŐL VALÓ VISSZAFOGLALÁSA 1598-BAN

roly császár öccsét választották, majd koronázták meg uralkodójukká. Ferdinánd azonban nemcsak Magyar-, hanem Csehország királya és egyúttal az osztrák örökös tartományok főhercege, majd utóbb a német birodalom császára is volt, ezért udvarát nem a polgárháború uralta és a törökök pusztította Magyarországon, hanem a biztonságosabb Bécsben tartotta. Innen szemlélve saját tartományai és a német birodalom sorsát, helyesen mérte fel, hogy ezeket csak úgy oltalmazhatja meg, ha határaikon kívül, magyar királysága még megmaradt területén tartóztatja fel az ellenséget. Ezen védelmi koncepciója kialakításakor ugyanakkor semmiféle magyarellenesség nem vezette, sőt az ország uralkodójaként mindvégig annak megmaradásáért küzdött, hiszen ezzel egyúttal többi országa és tartománya megmenekülését is biztosíthatta. Részben tehát ugyanazt a védelmi stratégiát követte, mint annak idején a középkori magyar királyság uralkodói (Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond avagy Hunyadi Mátyás), akik a XTV-XV. században a bolgár, román, szerb és bosnyák fejedelemségek védőgyűrüjével oltalmazták az országot. Lényeges különbséget jelentett viszont, hogy I. Ferdinánd magyar királysága területén a tartományait védelmező végvárrendszert - éppen a fent ismertetett anyagi lehetőségek következtében - ezek igen tekintélyes összegekre rúgó, rendszeres évi segélyeiből szervezte meg, majd tartotta fenn. Magyarország számára pedig ez tette lehetővé a teljes török meghódítás elkerülését. Egyúttal viszont azzal a súlyos következménnyel járt együtt, hogy az ország több mint másfél évszázadra a Habsburg és az oszmán világbirodalom ütközőzónájává vált, had-, kül- és pénzügyeinek irányítása pedig kikerült a magyar rendek kezéből. Az Adriai-tengertől az erdélyi fejedelemség határáig húzódó török elleni végvárrendszer kétségtelenül legfontosabb védelmi egysége a XVI. század második felére Győr előterében épült ki. Az oszmán katonai vezetés újabb célja ugyanis Buda elfoglalását követően véglegesen az ellenséges birodalom fővárosa, Bécs lett, így hódítását is ebben az irányban igyekezett mielőbb kiterjeszteni. Miután pedig több tíz ezer fős hadseregével - elsősorban utánpótlási okokból - csak a Duna mentén törhetett előre, Győrt nem kerülhette ki. Mindez az 1550-es évek végére a védelmi rendszert megszervező és irányító Udvari Haditanács számára is egyértelművé vált, és ezért Győrt a magyarországi hadszíntér egyik legjelentősebb erődvárosává, valamint a köréje félkörben védelmi gyűrűbe szervezett mintegy tucatnyi kisebb végház (Szentmárton, Csesznek, Veszprém, Palota, Tata, Gesztes, Vázsony, Tihany, Szigliget, Csobánc és Keszthely) igazgatási központjává építette ki. így jött létre Bécs és egyúttal a kereszténység védőbástyája (Vormauer Wiens, propugnaculum Christianitatis) a győri végvidéki főkapitányság, amelynek váraiban a XVI-XVII. században mintegy 3000-3500 lovas, gyalogos és naszádos katona teljesített szolgálatot. Miután pedig a végvidék elsősorban Bécset és Alsó-Ausztriát védelmezte, az 1540-es évektől másfél száz esztendőn át a katonaság zsoldjának több mint 60 %-át ennek a tartománynak a jövedelmeiből biztosították. A példátlanul jelentős anyagi segítségnek azonban az ára is igen komoly volt, hiszen a végvidéki főkapitányságot kormányzó győri generálisok a törökkorban mindvégig idegen, főként osztrák, német és itáliai főtisztek voltak; a Haditanács pedig elsősorban a Habsburg birodalom központjának, Bécsnek a védelme érdekében a magyar rendeknek sohasem tűrt beleszólást Győr és a hozzá tartozó végvárak irányításába. A győri végvidéki főkapitányság a tizenötéves háborúig (1591-1606) tökéletesen ellátta azt a feladatot, amelyre még az 1550-es évek közepén életre hívták. Noha a törökök portyái olykor magának a Rába-parti várnak a falai alá is eljutottak, azokat mindig követték a keresztény katonaság törvényszerű visszavágásai. 1594 azonban a főkapitányság, sőt az egész törökellenes határvédelmi rendszer történetében alapve6