Székely Zoltán: A Cziráky-Ősgaléria – Artificium et Historia 3. (Győr, 1997)

KATALÓGUS

Gróf Cziráky Józsefné Barkóczy Borbála (1699-1771) idős özvegyasszonyként, csillogó selymű fekete ruhában, ugyanilyen színű szalaggal átfűzött csipkés főkötőben, - amely jobbára elfedi ősz haját -, jelenik meg a félalakos képmáson. Széles és kényelmes, vörös kárpitozású pamlagon ül, kissé a kép jobb széle felé fordulva. Kezeit egy, a jobb alsó sarkot elfoglaló, részben a pamlag elé nyúló, márványlapú asztalra állított barna bőrkötésű, aranyozott gerincű könyvön - talán imakönyvön - nyugtatja. A háttér semleges, csupán a felső sarkokat töltik ki a hagyományos reprezentatív elemek - vörös drapéria és aranyos bojt - előkelő belső teret jelezve. A portrén Millitz 1 773-as szignatúráján kívül egyéb felirat nem található, így az ábrázolt meghatározása némileg problematikus. Bártfai Szabó László a Széchényi család történetéről 1913-ban megjelentetett könyvében reprodukálta e képet és Széchényi Antalné Barkóczy Zsuzsannaként azonosította . A képek 1 952-es letétbehelyezésekor készült lista Széchényi Zsigmondné Cziráky Mária (1 724-1 787) időskori ábrázolásának mondja. Önmagában mindkét variáció lehetséges, hisz 1773-ban mindketten éltek még és mindketten özvegyek voltak. Ám a képnek van egy középkorú férfit ábrázoló párdarab|a is, amelynek azonosítása hozzásegíthet az özvegy kilétének megállapításához. E portré nem ábrázolhatja sem Széchényi Antalt, sem Széchényi Zsigmondot, mivel róluk rendelkezünk hiteles képmással s ezek nem árulnak el hasonlóságot a szóban forgó képpel. Nem lehet szó arról sem, hogy a fentiek gyermekeit ábrázolná, mivel Antalnak nem volt felnőttkort megért fia, Zsigmond gyermekét pedig, az 1753-ban született Józsefet, életkora miatt kell elvetnünk. Mindezek figyelembevételével számunkra az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az özvegy a kép készültének idején már két esztendeje halott Cziráky (II.) Józsefné Barkóczy Borbálával azonosítható, míg a festmény párdarab|a fiát, Cziráky (VII.) Lászlót ábrázolja. Az özvegyi képmásoknak is megvolt a XVII. században kialakult és hagyományossá vált formája, amely az ősgaléria-típus keretein belül a fekete ruha, valamint az imakönyv, olvasó és feszület szerepeltetése révén fejezte ki e típus sajátos üzenetét, azaz az özvegyektől elvárt valláserkölcsi erények gyakorlását. A XVIII. századra azonban a szigorú erkölcsi normák oldódása és világiasabbá válása nyomán úgy tűnik, hogy megszűnt az önálló özvegyi-portré típusa. Barkóczy Borbála képmásán sincsenek olyan elemek - az öltözet színétől eltekintve -, amelyek eltérnének más korabeli női portrék megoldásaitól és speciális jelentést hordoznának. A képen feltűnő könyvről sem derül ki egyértelműen, hogy miféle alkotás, imakönyv-e, avagy az ekkoriban épp a hölgyolvasók körében egyre népszerűbb irodalmi művek valamelyike. A felállított könyvön nyugtatott karok motívuma a nyugati arcképfestészet50