Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 57. (Győr, 2019)
Szemle
ARRABONA 2019. 57. SZEMLE egy kritikájában meg is jegyezte, hogy „Győr már nem Elysiuma a német színészetnek”. 1885 utántól a magyar színészet folyamatos nehézségekkel küzdve így egyedüliként igyekezett meghódítani a győriek szívét. A műfajok esetében pedig az iskoladrámáktól elindulva eljutottak a közönséghez többek között az operettek, a kabarék, a szalonjátékok és a balettelőadások. Az Ahol Thália hosszasan időzött... című kötet 7 nagy fejezetre tagolódik, felépítése a színigazgatók mentén kronologikusan halad előre. Az elsőből, a Bachkorszakból Latabár Endre zenés játékai (pl. Dalos Pista, Szép márkinő, Huszárcsíny, Pesti pajkos jurista) emelhetők ki, akinek több évadon keresztül is sikerült megtöltenie a színházat. 1860-tól azonban a közönség kezdett elpártolni tőle, mert nem voltak megelégedve sem a színpadra vitt darabokkal, sem a társulatokkal. Drágus Károly 1863-ban mindent megpróbált elkövetni ennek kijavításáért, igyekezett jó színvonalú előadásokat bemutatni, de ehhez a feltételek sajnos továbbra sem voltak adottak: zenekara hiányos volt, társulata pedig felkészületlen, ezért főként csak a vendégjátékok hoztak némi sikert számára. A kiegyezés után (3. fejezet) Molnár György tekinthető az első jelentősebb igazgatónak, aki Hubai Miklós társulatának köszönhetően megkedveltette a győri közönséggel az operettet, valamint a polgári szalondarabokat (pl. Dumas, Victor Hugo, Racine, Szigligeti Ede, Bródy Sándor alkotásai), melyek hosszú éveken keresztül vonzották a látogatókat. Azonban az állandó anyagi gondok ekkor is rányomták bélyegét a színházi életre. Ennek orvoslására 1862-ben alakult meg a Győri Színi Egylet, mely Színpártoló Egyesület néven 1878-ban, majd 1882-ben ismét újjáalakult. Azonban 1884- ben már arról panaszkodtak, hogy az egyesület felvette az előadási bért mint uzsoraadót, de azt nem forgatta vissza a színházba. Igazgatója, Beődy Gábor emiatt részvényeket bocsátott ki, melynek köszönhetően ugyan 154 győri polgár támogatta a színházi életet, de az összeg nagy része így is a Színpártoló Egyesülethez került. A társulat hasznot a más városokban előadott vendégjátékaikkal tudott csak hozni. A pénzügyi nehézségek mellett állandó küzdelmet jelentett a közönség érdeklődésének újbóli felkeltése. A Márfi Attila szerinti beosztás 4. korszakában (A 19. század utolsó éveinek eseményei), 1885-ben Bogyó Alajosnak sikerült két évad erejéig telt házat teremteni, méghozzá úgy, hogy a helyárakat leszállította és bevezette a családjegyet, és ezenkívül a 16 előadásra szóló szakaszbérletet. Mivel 70 tagú társulatát nem fizette, ezért a zenekar el akarta hagyni, amit csak a helyi rendőrség tudott megakadályozni. Igazgatósága után újra a válság évei következtek. Ennek megoldására 1886-ban megalakult a Pozsonyi Színi Kerület, melyhez Sopron és Pozsony mellett Győr is tartozott. 1892-ben Győr és Sopron ebből kivált, de csatlakozott hozzájuk Pécs, Kaposvár és Balatonfüred. 1912-ben pedig Győr- Sopron-Szombathelyi Színi Kerületté alakult át, és ezzel tulajdonképpen egy cseretársulati rendszert teremtettek meg, remélve az anyagi gondok megoldását. 246
