Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Csiszár Attila: A Rábaköz parasztságának anyagi kultúrája (18-19. század)
CSISZÁR ATTILA A RÁBAKÖZ PARASZTSÁGÁNAK ANYAGI KULTÚRÁJA (18-19. SZÁZAD) népe a táj kedvező természeti adottságai és földrajzi helyzete következtében lépéselőnybe került hazánk más néprajzi csoportjaival szemben. A Rábaköz anyagi kultúrájának 18-19. századi átalakulását az írott források segítségével tekintettem át. Az elhunytak vagyontárgyai öröklés vagy hagyományozás útján szálltak át az utódokra. E jogilag szabályozott folyamat során keletkeztek a végrendeletek (latin eredetű szóval testamentumok) továbbá a hagyatéki leltárak és árverési jegyzőkönyvek, amelyek az öröklés tárgyát képező javakat (több, kevesebb pontossággal) tartalmazzák. Az egykori Sopron vármegye, ezen belül a Rábaköz történetére vonatkozó iratanyagot a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, a Csornai Premontrei Prépostság Levéltára, a Győri Egyházmegyei Levéltár, illetve a területileg illetékes múzeumok őrzik. A rendelkezésre álló, viszonylag nagyszámú forrás előnye, hogy az esetlegesen, véletlenszerűen fennmaradt, a mindennapi életnek csak bizonyos területeit megvilágító adatokkal ellentétben, arányaiban is hitelesnek mondható képet ad a rábaközi falvak és mezővárosok tárgyi világáról. A jobbágy birtokain nyugvó földesúri jog általában nem akadályozta, hogy megszabja azok sorsát halála esetére. A jog világosan megkülönböztette az „ősi” vagy örökölt és a szerzett jószágot. A jobbágy végrendelkezési joga „ősi” javaira nem vonatkozott. Ezeket gyermekei, ha nem voltak, akkor a szülei, ha ők már nem éltek, akkor az oldalági rokonai örökölték. Ha nem volt örökös, ezek a javak teljes egészében a földesúrra szálltak.38 Az „ősi” javakat a házassági szerződésben, a „móringlevél”-ben sem volt szabad lekötni, ha ez mégis megtörtént, a móringot érvénytelenné tette. Korlátozta továbbá a végrendelkezés jogát a „közös szerzemény” amelynek fele a hátramaradt házastársra szállt.39 Végrendeletet a parasztember öreg korában vagy súlyos betegségbe esve készített. Ezek eleinte szóbeli végrendelkezések voltak, amelynek a betartása magától értetődő volt. írásba foglalásuk a 18. század elején még ritka, a század végén is mindössze a felnőtt lakosság 2-3%-ára lehetett jellemző.40 A jobbágyi végrendelet az uradalmi tisztség közreműködésével és jóváhagyásával készült. Ezen iratokat meglehetősen kötött formula szerint szerkesztették. A végrendelkező az írást az „Atyánok és Fiúnak és Sz[en]t Lélek Istennek nevében” kezdte, majd lelkét „a végtelen irgalmú Isten kezeibe” ajánlotta, testét pedig „a földnek, melyből eredett”.41 Utána volt szokás rendelkezni a temetés mikéntjéről, (katolikusoknál) a lelke üdvéért mondandó szentmisékről, majd az egyháznak szánt hagyományok megnevezése következett. Ez után vette sorra az örökösöket, kire, mit és milyen arányban hagyományoz, gyakran bizonyos előfeltételekkel és kikötésekkel terhelten. Az ingóságok tételes felsorolása nem mindig volt része a végrendeletnek. A végren38 1 752-ben egy magtalanul elhunyt kapuvári jobbágy végrendeletében minden vagyonát (egy telket és egy házat) a feleségére hagyta. A tiszttartó az egészet háramlásnak minősítette, ami ellen az özvegy panaszt tett. A határozat szerint a házat az özvegy, a telket az uradalom kapta. Öt év múlva, amikor az özvegy meghalt, a házat elárverezték, és a vételárat az uradalmi számtartó vételezte be (Kállay: A magyarországi nagybirtok 264.). 39 Kállay: Úriszéki bíráskodás 407. 40 Tárkány-Szücs: Magyar jogi népszokások 727, 731. 41 MNL GyMSMSL IV. 411., 27. d., Szerencse Pálné végrendelete, Babót, 1862. 215
