Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)

Tanulmányok - Kelemen István: Bortermelés és borfogyasztás a Széchényiek Fertő-parti birtokain a 17-19. században

ARRABONA 2015-2018. 53-56. TANULMÁNYOK meggyújtani, és igen vigyázva égni hagyni. Az égés alatt az akonát (dugót) rá kell tenni a hordóra, de csak igen gyengén, sőt jobb, ha az akona helyett valamilyen na­gyobb deszkacsíkot tartanak az akonalyukra, de minden percben kétszer-háromszor meg kell emelni, hogy az égő pálinka kigőzölgése kiszabadulhasson. Ha a pálinka egészen kiégett, akkor le kell fojtani a hordót és fél fertályóra múlva egy fél szál kén­nel (Einschlag) ki kell égetni, majd ismét erősen lefojtva a pincébe tehető. Ezután az újbort már bele lehet tölteni. Az öreg hordókat, melyek már borízt kaptak, csak kénnel kell táplálni. Ezt min­den negyedik hétben el kell végezni, mert ha elmulasztják, akkor a hordóknak gő­zös és penészes szaguk lesz, sőt teljesen meg is penészesedhetnek, ami miatt aztán a hordót fel kell bontani, hogy ismét ki lehessen tisztítani. A penészes hordók meg­tisztítása érdekében ki kell venni a hordófeneket és a penészt tompa seprűvel és víz­zel le kell mosni. Azután egy ahhoz elkészített kefével a hordó minden részét és ha­­sadékait hasonló módon friss vízzel tisztára kell kefélni, majd végül zabszalmával kiégetni. A kiégetés után a feneket jól meggyékényezve vissza kell helyezni és rá ab­roncsot kell verni. Azután - az új hordóknál leírt módon - a hordót pálinkával kell kiégetni. Ha a hordóból a seprőn lévő bort még teljesen nem engedték le, akkor a hordónak kevés ként kell adni, majd így erősen lefojtva 2-6 napig állni hagyni, vé­gül belőle a bort teljesen leereszteni. Ha ez megtörtént, akkor a hordót friss vízzel tisztára kell mosni a seprőtől, majd kiszivárogtatva és jól kiszárítva a megszokott­nál valamivel több ként kell adni neki. A tisztítás főként a vasabroncsos hordók szá­mára fontos, mert ezek rendszerint a pincében maradnak. A faabroncsos hordókat - melyekre borszállításkor vagy szüretkor a mustnak és a dézsmának összegyűjté­sére van szükség, kiürülésük után - úgy kell épen tartani, hogy az egyik hordófe­neket felütik és számmal megjelölik, majd tisztára mosva és megszárítva szellős helyre teszik, hogy jövő szüretkor ismét használni lehessen. Ez a tisztítás elősegíti a bor épen tartását, a hordó tartósságát és a kén kímélését. Ha közeleg a szüret ideje, a tiszt 2-3 héttel előbb emlékeztesse rá a pintért. A pin­tér készítse elő a kádakat, tegye vissza a kiszedett hordófenekeket, majd abroncsolja meg azokat. A hordókat forrázza ki, és 2-3 óra múlva öblítse ki ismét friss vízzel. Ha kiszáradtak, jól kénezze be és fojtsa le őket. Ezután már bátran lehet beléjük bort töl­teni. Ha az így előkészített hordók némelyikébe szükségből óbort töltenek, akkor csak alávaló borral és pálinkával kell kiégetni azokat, utána már hasznuk vehető. Arra is ügyelni kell, hogy mindig legyenek üres, friss hordók készenlétben, melyeket csak ké­nezni kell. A szüret előtt 8-10 nappal kell a prést és minden egyéb, a préseléshez, a szürethez és a törkölyös must (szőlőcefre) behordásához szükséges eszközt előké­szíteni. Ez idő alatt kell az abroncsolást és az edények beáztatását elvégezni. Ha fo­lyatnának, vagy nem lennének tiszták, jó előre használható állapotba kell hozni őket. Ha a szőlők nyári munkáját rendesen elvégezték, könnyen megállapítható, hogy me­lyikről lesz a legjobb szüret. Úgy kell felkészülni, hogy a jobb hegyről való must a rosz­­szabb hegybéli terméstől elkülöníthető legyen. A kádaknak már készen kell állniuk. Ha a kádakra vagy más edényekre szükség lenne, és a must a présháznál összeke­veredne, akkor a különszedés hiábavaló lesz. Ha már a pincét, a hordókat és más edényeket előkészítették, akkor kezdődhet a szüret. Akár színmustot, akár törkölyös mustot akar az ember vásárolni, meg kell figyelni, ki munkálja legtisztábban a szőlőjét, ki szedi le a szőlőleveleket 2-3 héttel 196

Next

/
Thumbnails
Contents