Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Fedeles Tamás: "Ad Omnes Sacros Ordines Promoveri". Győri egyházmegyések római szentelési ügyei a késő középkorban
FEDELES TAMÁS „AD OMNES SACROS ORDINES PROMOVERI' tamára ordinátori megbízást, egyúttal X. Leó mindenki mástól visszavonta az erre vonatkozó felhatalmazást. Kinevezését a Szentatya a következő évben megújította. Ordinátori tevékenységéért havi 15 dukátos díjazásban részesült.205 Vince számára a magyar ügyek nem voltak ismeretlenek, ugyanis 1508-ban Bajnai Both András horvát-szlavón bán követeként tárgyalt II. Gyula pápával az oszmánok elleni segélyek ügyéről. Minthogy Bajnai egyébként báni székhelyét Otocsácban tartotta, így személyes kapcsolatuk kézenfekvő. 1515-ben pedig a Szentszék diplomatájaként érkezett a Magyar Királyság területére társával Iulius Cortonensisszel, pápai segélyeket hoztak az oszmánok elleni védelemre.206 A vizsgált győri egyházmegyések közül a legtöbbet, öszszesen nyolc főt Leonardus de Leucato bellcastrói püspök (1518-1533) szentelte fel, aki 1522. december 15-én kapott ordinátori kinevezést.207 Költségek Magától értetődő módon a római papszentelések nem csak idő-, hanem költségigényes vállalkozások is voltak. A hosszú, több hetet igénybe vevő oda-vissza út során klerikusainknak egyrészt szükségük volt úti okmányokra, ételre és italra, szállásra, közlekedési eszközökre, számolniuk kellett vámok fizetésével, másrészt a pápai Kúria hivatalaiban igénybe vett szolgáltatások szintén díjkötelesek voltak. A többé-kevésbé kalkulálható kiadások mellett váratlan események is megnehezíthették az utazást, amint a következő eset mutatja. 1432-ben több akolitus, köztük az esztergomi egyházmegyés Fülöp szentelési engedélyért folyamodtak az Apostoli Kancellárián, kérvényükből megtudjuk, hogy őket útban Róma irányába kirabolták (in itinere omnibus bonis et rebus eorum spoliati fuerunt), otthon sincs semmijük (et in partibus ipsis nil habent), sőt már kilenc hónapja az Örök Városban tartózkodnak (iám novem menses Romae commorantur) ,208 A Rómába igyekvő magyarok általában a Bécsből induló jelentős szárazföldi utat, az úgynevezett Venediger Strassét vették igénybe. Ezt, az útvonalon közlekedő nagyszámú magyar peregrinus és kereskedő miatt a 15. században már általánosan „magyar útnak” (Ungarweg) nevezték. Az utazóknak először a mai Ausztria területén kellett áthaladniuk, amely korántsem bizonyult egyszerű feladatnak, hiszen meredek hegyi szakaszokon kellett felkapaszkodniuk az Alpok járható hágóira, általában a Semmeringre. A győri egyházmegyések számára ez az útvonal lehetett kézenfekvő, amely rekonstruálásában Estei Hippolit egri püspök utolsó magyarországi útja van segítségünkre. E szerint Magyarórvárnál keltek át a határon, majd a Bruck (an der Leitha)-Bécsújhely-Friesach-Sankt Veit-Feldkirch-Villach szakasz következett. Az út egyik legnagyobb megpróbáltatásokkal járó része várt itt az utazóra, hiszen a Karni-Alpokon kellett keresztülhaladniuk, míg végül Tarvisiónál érkeztek 205 ASVCam. Ap. Div. Cam. vol. 67., föl. 67rv; Pelliccia: La preparazione 452-455.; Rehberg: Deutsche Weihekandidaten 198.138. j. 206Margauts: Horvát történelmi II. 488-489, 502.; Kubinyi: Diplomáciai érintkezések 126.; Pálosfalvi: Bajnai Both 263 207Eubel: Hierarchia catholica III. 130. 208Lukcsics: XV. századi pápák II. 71. sz. 121
