Cserhalmi Zoltán - Kelemen István: Arrabona - Regionális Tudományos Évkönyv 53-56. (Győr, 2018)
Tanulmányok - Fedeles Tamás: "Ad Omnes Sacros Ordines Promoveri". Győri egyházmegyések római szentelési ügyei a késő középkorban
FEDELES TAMÁS „AD OMNES SACROS ORDINES PROMOVERI” Apostoli Kamarában lezajlott szigorú vizsgálat során igyekeztek a kellő felkészültséggel nem rendelkező, alkalmatlan jelölteket kiszűrni. Minthogy azonban magáról a vizsgálatokról nem maradtak fenn iratok, hiszen a kamarai könyvek csak a felszenteltek neveit tartalmazzák, csak egy-egy utalásból következtethetünk erre. A magyar vonatkozású bejegyzésekben mindössze egyetlen ilyen jellegű ismert. 1517. február elején a Csanádi egyházmegyéből származó Polgár Tamás Rómában az egyházi rend valamennyi fokozatát felvette, azonban alkalmasságával problémák adódtak. Éppen ezért egy évre felfüggesztették az oltárszolgálat végzése alól (suspenditur... non celebret usque ad annum), s előírták számára, hogy saját ordináriusa előtt adjon számot rátermettségéről (docta de eius ydoneitate), amely alapján püspöke engedélyezheti számára a mise celebrálást.184 Az elmondottak kapcsán felvetődik a kérdés, hogy hol és milyen keretek között lehetett felkészülni a vizsgára, s általában a papi hivatásra? Miként lehetett tulajdonképpen elsajátítani a lelkipásztori szakmát? A klerikusok oktatásával, a tőlük elvárt alapvető ismeretanyaggal már a 12. századtól foglalkoztak a zsinatok. Az előírások szerint minden székesegyházban alkalmazni kellett egy latin grammatikát oktató magisztert (1179), később pedig egy teológust, aki instrukciókat ad a klérus tagjainak a lelkipásztori szolgálat (cura animarum) terén. III. Honorius Super specula kezdetű bullája (1219) pedig lehetővé tette, hogy a tehetséges egyháziak javadalmukat élvezve öt évig egyetemre járjanak, hogy tanulmányaik lezártát követően a helyi székesegyházi iskolákban oktassanak. VIII. Bonifác pápa Cumexeo konstitúciója (1298) pedig lehetőséget biztosított a plébániai papság képzésére még a papszentelés, valamint a lelkipásztori szolgálat megkezdése előtt. Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy adott plébánia biztosította jövedelmek fedezték az illető tanulmányai során felmerülő költségeket. Az intézkedés megpróbált megoldást kínálni a plébániai papság képzésére, azonban természetesen nem oldotta meg véglegesen az ignoranda sacerdotum problémáját.185 Ugyanakkor a felsőfokú tanulmányok folytatása nem volt előfeltétele az egyházi pályafutásnak, így a papszentelésnek sem.186 Noha a 15. század folyamán Itáliában több, kifejezetten a papok képzését biztosító kollégium - kvázi szeminárium - alapítására is sor került, amelyek közül a két legismertebb a Domenico Capranica (1456) és a Stefano Nardini (1484) bíborosok által létesített,187 a klerikusok döntő többsége plébániai és székesegyházi iskolában szerezte meg a szükséges erudíciót. Volt azonban az intézményes keretek közt folyó képzésnek egy további alternatívája is, amely sokkal inkább a klerikusok gyakorlati ismereteire helyezte a hangsúlyt. A középkorban Európa-szerte, így Magyarországon is általános jelenségnek számított, hogy a kézművesekhez hasonlóan a klerikusok is egy-egy mester mellé szegődtek, ahol - a céhes analógiát használva - inaséveiket töltötték, és elsajátították a leendő szakmájukhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Ennek szemléletes példáját nyújtja egy 1340-ből származó szerződés, amely szerint a 18 esztendős János klerikus öt évre Péter tarvisiói templomigazgató szolgálatába állt, ez idő alatt a házában élt, őt szolgálta, vigyázott a javaira, cserébe ételt és ruhát kapott, valamint - s ez a legfonto184ASV Cam. Ap. Libr. format, vol. 13., föl. 42v. 185 Boyle: The Constitution „Cum ex eo”. 186 Természetesen kivételek is voltak, mint például a brassói dékánátus plébániái, ugyanis a plébánosok számára előírták, hogy egyetemet végezzenek (1444). Tónk: Erdélyiek egyetemjárása 137. 187 Esposito-Frova: Collegi studenteschi.
