Csécs Teréz: Arrabona - Múzeumi Közlemények 51. (Győr, 2015)
Debreczeni-Droppán Béla: Rómer Flóris emlékére készült szobrok és emléktáblák
DEBRECZENI-DROPPÁN BÉLA RÖMER FLÓRIS EMLÉKÉRE KÉSZÜLT SZOBROK ÉS EMLÉKTÁBLÁK A borostyán elhervad, a kő porrá málik, de Pulszky Ferencz, Römer Flóris és Hampel József áldott emlékezete, valameddig e földön magyar ember és magyar tudomány él -elmulhatatlan!» (M[ihali]k [József]: A Pulszky-Rómer-Hampel-emlék. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 10. évf. 1916. 4. fűz. 194-195.) 3) Hampel József múzeumi osztályigazgató beszéde az aquincumi Rómer-emléktábla leleplezésekor (1910. június 18.) „RÓMER ARCZKÉPES TÁBLÁJÁT leplezték le 1910 évi június 18-án az aquincumi múzeumban s a leleplezés a kővetkező rövid beszéd kíséretében történt: Thallóczy Lajos javaslatára székesfővárosunk nagyérdemű polgármestere elhatározta, hogy az aquincumi múzeum Römer Flóris Ferencz emléktáblájával diszíttessék. Az emlék elkészült. Előttünk a sikerült dombormű, mely híven örökíti meg a jeles tudós arczvonásait. Mily kevesen vagyunk, a kik e rokonszenves arczra emlékezünk. Nem is lehet máskép. Régen. 1877-ben volt, midőn Römer elhagyta Budapestet és Nagyváradra tette át lakását, mert a litt, stallum oda hívta és ott töltötte élete utolsó évtizedét. Arczképe ez évtized legelejéről való, már rajta a kanonoki, nem a benczés ruha, melyben két évtizeden át köztünk járt. Ebben a két évtizedben életének legjavát létesítette, mindazt, a mit szabatos szavakban a rövid fölirat jelez. A hazai régisegtudomány úttörőjének mondja. Úttörő volt az egyetemen, mikor az évtizedes árvaságban lézengő archaeoiogiai tanszékre lépett és tárt kapút nyitott a régiségtudomány művelőinek. Utat nyitott és irányt szabott a szakirodalomban, mikor 1868- tól kezdve megindította az Arch. Értesítőt. Az ország határain túl is képviselte a hazai szaktudományt a párisi nemzetközi archaeoiogiai congressuson 1867-ben. Életének legnagyobb sikerét érte 1876-ban, mikor az ő hívására az egész világról ide sereglett a régészek sokasága a budapesti nemzetközi régészeti congressusra, melynek Römer volt a főtitkára és melynek emlékét az irodalomban két vaskos kötet tartotta fönn. Csak néhány mozzanatot emeltem ki jelesünk életéből mintegy az emléktábla föliratának igazolására. De talán e nagy érdemek nem indokolták volna eléggé, hogy miért állíttassák neki emlék épen itt, az aquincumi síkságon, kapcsolatosan az aquincumi múzeummal. T. u. történt ez, mert ö, miként a tábla mondja, az aquincumi kutatásoknak is nagyérdemű kutatója volt. A 60-as és 70-es években senki sem tett többet Aquincum emlékezetének felélesztése ügyében, mint Römer. Nem volt akkoriban szorgalmasabb látogatója e területnek, mint ő. Vannak abból az időből térképi fölvételek, melyeket: Rómer hű kísérője, Zsigmondy Gusztáv készített, oly emlékekről, melyek részben elpusztultak. Rómer volt az őrszem, mely ügyelt az előforduló emlékekre és szava mint vox clamantis in deserto fölkeltette a szunnyadó közfigyelmet. Legtöbb dolga akadt, mikor az alkotmányos élet beállta után mozogni kezdett az addig oly csöndes vidék. A hegyvonal tövében az ásó föltárta a földet, támadtak téglagyárak és 305
