Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Közművelődés - Pápai Emese: Erdélyi képek - Válogatás a Böhm-gyűjteményből
ARRABONA 2012. 50/2. KÖZMŰVELŐDÉS Egy másik jelentős művészeti centrum Erdélyen belül a szászok lakta Brassó és környéke, amely bár szervesen kapcsolódik a már említett régiók művészetéhez, jelentős stiláris eltéréseket is mutat. Erről a tájról származnak Fritz Kimm, Hans Eder 1920-as években készült klasszikusabb hangvételű művei, de Mattis-Teutsch János és Henri Nouveau absztrakt, konstruktivista szellemű alkotásai is. Ingo Glass újkonstruktivista szellemiségű, 2000-ben készült szobrai az erős ipari háttérrel rendelkező új centrum, Temesvár művészetét képviselik. A Böhm család 1981 decemberében vándorolt ki Németországba, ettől kezdve elsősorban ifj. Böhm József gyarapítja a kollekciót. Előszeretettel fordul az absztrakt formanyelvű kortárs alkotók, valamint a konstruktivista tendenciák felé. Édesapja nyomdokaiba lépve dr. Böhm József további Jakobovits alkotások sorával bővítette a gyűjteményt, valamint a szintén váradi származású Jovián György munkáival. Ezeken kívül többek között Mattis-Teutsch Waldemar és Ingo Galss műveket vásárolt. A jövőben gyűjteménye további nyitását tervezi a kelet-európai avantgárd, valamint a kortárs művészet irányába. Véleményem szerint, az ő gyűjtői tevékenysége a hovatartozás, az identitás magasabb szinten való kifejezése. Az egykor Románia területén, ma Németországban élő Böhm család sváb-magyar gyökerei eleve indukálják a nyitottságot, a nemzeti pluralizmus iránti fogékonyságot, ami a gyűjtemény összetételére is jellemző. A kollekció vezérelve és védjegye, a kvalitás mellett, a tágan értelmezett transzszilván érzés- és gondolatvilág, mely a művészetben — a történelmi és alkati különbségeknek megfelelően — eltérő stílust és tematikát eredményez. Az erdélyi román piktúra fő erőssége a kolorit, a magyaroké a mondanivaló, és ha tovább egyszerűsítjük a képletet, akkor a szászoké a szerkezet. E három tényező együtthatása egy földrajzilag körülhatárolt térben, a tágan értelmezett Erdélyben, markáns műveket eredményez, miközben Kós Károly szavaival élve: „megmarad a román románnak, a szász németnek és a magyar és székely magyarnak, de egymástól való különbözőségük mellett jellemzi őket és minden kulturális megnyilvánulásukat az a közösség is, melyet a megmásíthatatlan és örök természeti adottságokon kívül a közös sors, az élettel való közös küzdelemnek közös formái determinálnak.” A városok története, karaktere, az épületek kisugárzása az a szellemi atmoszféra, amelyből az ott élő művészek táplálkoznak, és amit alkotásaik visszatükröznek. Ezek a tényezők tovább gazdagítják az erdélyi művészet arculatát, miközben a különböző tájegységek is más-más művészi magatartást követelnek meg. A Székelyföld festőit — így a gyűjteményben szereplő csíki származású Nagy Imrét —leginkább a táj, a fenyvesekkel borított hegyek, az árnyékba boruló völgyek, valamint a sajátságos természeti környezet által meghatározott karakteres ember típusa inspirálta. Nagybánya levegőjében benne van a művésztelep-alapító Hollósyék realisztikus látásmódja, de a lokálpatriotizmus is, az az urbánus büszkeség, ami a kis, po262
