Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - N. Mészáros Júlia: A kép mint a művészi illúzió teljessége. Bevezető Németh János festészetéhez és a győri a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményébe került alkotásaihoz
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK Színhasználatuk azonban lényegesen eltér egymástól. Lohse és Ad Reinhardt kompozícióiban az azonos szín és a függőleges felosztás mindig azonos (szimbolikus) jelentéssel bír. (Lohse moduláris rendszerében a színes forma, mint felület is jelentést kap.) Ezzel szemben Németh Jánosnál — aki a komplementer helyett a szín melletti valamely szín tónusára építette a másik színt, mindig csak egy tónust használva — a szín nem kötődik sem konkrét tárgyi formához, sem konkrét szerkezethez, sem azonos jelentéshez. Németh János párhuzamos színhasználata egyrészt korábban nem létező, új módszerrel gazdagította a korabeli festészetet, másrészt számára a szín, mint aktuális gondolat és konkrét érzés kifejezője, mindig a tubusból kinyomott festék racionális kikeverését jelenti, csak a foltok elhelyezése szubjektív. Az 1970-es évek végétől Németh János komplett színrendszert fejlesztett ki, mely ismét csak egyedülálló a kortárs festészetben. Lohse 15 színt rendelt egymás mellé színrendszerében, melyek tiszta kontrasztjai moduláris rendszerben ismétlődnek. Az egyes színek komplementereit a szín két szomszédos színéből keverte ki, így a komplementerek között nincs kiegyenlítődés. A színek pulzálnak, a színsorok a folyamatos váltakozás dinamikus hatását keltik. A színfelületek létrehozásához el kell forgatni a színeket s a forgatás spirálban csavarodva ad ki összehangolt színcsoportot.17 Németh János színrendszere Lohse színrendszerénél egyrészt egyszerűbben kezelhető, másrészt jelentősen gazdagabb. Nála a színekhez a komplementereik egész világa párosul, tónusaik kialakításához a fekete és a fehér között hét fokozat van. A skála minden irányban kiegyensúlyozott, így pusztán a festő szubjektív döntésétől függ csak, hogy mikor melyik szín lesz önálló része a festményének.18 Ad Reinhardt érett alkotásainak színskálája erősen redukált. A festő utolsó alkotói korszakában, amikor a legfontosabb művei születtek, csak sötét színű képeket festett. Sárgát egyáltalán nem használt, és vöröset is alig. Képein a fekete, szürke, kék és barna monokrómnak hat, csak alaposabb megfigyelés eredményeként kezd el mozogni a szín. Németh János festészete, ha képein mindössze két színt használ is, mint oly gyakran a minimalisták, soha nem személytelen. A nyelvi redukció soha nem hat a művészeti érték ellenében, s a formai megoldás soha nem végletes, még csak nem is egyszerű! Bár levágott sarkú képei Frank Stella formázott vásznaira emlékeztetnek, Németh János képformátumának alapja nem a forma és szerkezet egybevágósága,19 mely által a kép ellenállás nélkül kiterjedhet a valóságba. A képsarok csonkolása nála olyan kiinduló helyzet, mely belső feszültséget generál, intenzív párbeszédet kezdeményez az adott helyzetből és térből a valóság, a festészet és a szimultán érzéki tapasztalat új nézőpontból való megfogalmazására. A közvetlen valósággal kapcsolatot tartó mozgás képi megteremtésére irányuló festői törekvése párhuzamos a kinetikus művészekével. A műalkotást ők is olyan egésznek tekintik, mint ami önmagában energiákat hordoz, teremt, ütköztet és sza-222
