Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Claudia Wunderlich: Késő nazarénus, késő romantikus és kártyatervező: A Kupelwieser-tanítvány Unger Alajos újrafelfedezése
ARRABONA 2012. 50/2. TANULMÁNYOK ifjabb Mátyás (Mathias, 1824-1878), a kártyafestő. A két utóbbi fiú egymást átkarolva áll az apa mögött, a barátságot szimbolizáló elterjedt korabeli ábrázolás egyúttal arra is utal, hogy kettejükre várt a családi műhely továbbvitele: Mátyásra a kártyakészítés, Józsefre az üzleti ügyek, hiszen akkoriban azt a kártyafestők is maguk intézték. Alajos rajzmappája az asztalon hever, rajzeszközeit az asztalra támaszkodó kezében tartja, ami — ahogy arról még lesz szó — a családi üzletben vállalt feladatokra utal: ahogy azt az ábrázolt személyek egymáshoz való viszonya is sugallja, ő ekkor már teljesen a művészi pálya mellett kötelezte el magát. A XIX. században, a polgárság felemelkedésének korszakában, a családi kép a népszerű festészeti műfajok közé tartozott, státuszszimbólumnak számított. (Lorenz 1985, VII-IX.) A hasonló portrék ugyanakkor, legyen szó akár barátok vagy gyermekek ábrázolásáról, csoport-, vagy családi képekről, a romantika idején a barátság kultuszának és a közösség ezzel összekapcsolt idealizálásának is lenyomatai, amelyek a természet erőivel szemben magát védtelennek érző, „a természet külső erőinek és saját belső természetének, lelkének egyaránt kiszolgáltatott ember [...] megnyugvás és bensőségesség utáni vágyát” juttatták kifejezésre. (Heise 2000, 40.) Gyakori, hogy „a művész a saját családját jeleníti meg mint a megtalált meghitt boldogság manifesztációját”. (Lorenz 1985, IX.) Az Unger-képen a családtagok asztaltársaságként — a társaságot megjelenítő képek leggyakoribb formája — láthatók, az asztal azonban nem csupán strukturálja a kompozíciót, hanem egyúttal erősíti a kép intim karakterét is. Az asztal egyszerű és dísztelen, az alakok azonban a kornak megfelelő divatos polgári ruhát viselnek. Zsebórák és ékszerek, köztük feszületek, ebben az összefüggésben státuszszimbólumként funkcionálnak, mint ahogy az apa burnótszelencéje is, amely egyidejűleg a családfő konzervatív magatartására utal: a feltörekvő, liberális polgárság jellemzője ugyanis a szivar volt. (Spode 2011, 17.) Az 1820-as évektől a német művészetben is egyre gyakrabban tűnnek fel olyan ábrázolások, amelyek a festőt családtagjai körében, (Lorenz 1985, 167.) illetve a család vagy a társaság szélén, kissé elhatárolódva jelenítik meg (Uo. 171.), ahogy az ezen a képen is látható. Mindezek alapján akár egyet is érthetnénk Székely Zoltánnak a 2010-es Ungerkiállítás tablóján szerepelt megállapításával, amely szerint a korszak megszokott, tipikus biedermeier családi portréjáról van szó. De vajon nem lenne-e helyesebb a festményt nazarénus családi portréként értelmezni? A nazarénus szellemiségnek megfelelő politikai konzervativizmus és patriotizmus a fenti szimbólumok mellett, rejtve, más módon is kifejezésre jut a képen. A patriarchális családfőként megjelenített apának és fiainak a képen ábrázolt viszonya ugyanis a hazaszeretetre, illetve az uralkodó és a „haza atyja” iránti szeretetre vonatkoztatható. Hagemann (2006, 144.) szerint „a patrióta úgy szerette az uralkodót és a hazát, ahogy a fiú szereti apját és annak családját. A hazát szinte patriarchális családként képzelték el, amelynek viszonyait az uralkodó határozza meg.” 140
