Mészáros Balázs: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/2. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Varga Kálmán: A nagycenki Széchenyi-kastély kutatástörténeti áttekintése, kapcsolódó irodalma és egy kastélymonográfia vázlata
VARGA KÁLMÁN A NAGYCENKI SZÉCHENYI-KASTÉLY KUTATÁSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE... Endre Sopron és környéke építészeti emlékeiről írott és 1932-ben kiadott művét, mely az újkori épületekre is egyértelműen a „műemlék” minősítést használta.5 Ugyanő hívta fel a figyelmet a kastély építészeti értékeinek kiemelkedő jelentőségére és ezzel összefüggésben Nagycenk kultusztörténeti jelentőségére, amikor külön tanulmányban ismertette a település Széchenyi-emlékeit.6 Figyelme — Sopron múltjának kutatása kapcsán — olyan adatokra is kiterjedt, mint például a cenki kastélyon Széchényi Ferencnek is dolgozó Ringer József soproni építész munkásságának feltárása.7 Az imént röviden vázolt és a XVII-XIX., majd XX. századi hazai kastélyépítészetre általánosságban érvényes, idővel fokozatosan változó jelenség mellett a jellemzően arisztokrata családtörténetekbe ágyazott esetleges kutatási szándékokat az is gátolta, hogy az épületeket — köztük természetesen a Széchenyi-kastélyt is — egészen 1945-ig lakták. Vagyis a tulajdonosok természetes életmódja, távolságtartó magatartása miatt helyszíni építészettörténeti vizsgálatokat nem lehetett végezni. A nyilvánosság elől elzártak voltak a családi levéltárak is, anyagukhoz kizárólag privilegizált helyzetűek — például a famíliák alkalmazásában álló vagy a családtörténet megírásával megbízott levéltárosok— férhettek hozzá. Lehetőség leginkább arra nyílott, hogy reprezentációs vagy dokumentáló célzatú grafikák és fotográfiák készüljenek, részint a kastélyok külsejéről, részint a kevésbé intimnek számító belső terekről.8 Cenkről ennek megfelelően az első ismert és a kastély főhomlokzatát részben mutató fotográfia 1870-ből való.9 Az oldalszárnyakról és a gazdasági funkciójú részekről, a belső terekről és enteriőrökről, valamint a kertről a XX. századi közepéig nem ismerünk fényképeket. A főúri kastélyépítészet lassan kibontakozó, tudományos igényű tanulmányozását és az erre alapozó, lassanként szervezetileg is felépülő értékvédelmet az 1945 utáni radikális politikai és társadalmi átalakulás törte meg. Az osztályellenségnek nyilvánított és jogfosztottá vált arisztokrácia birtokai, vagyona, köztük a lakó-, a gazdasági és egyéb épületek is államosításra kerültek. A kastélyok egy része — köztük a nagycenki is — már az 1944/45-ös frontharcokban súlyos károkat szenvedett, de amelyek épen maradtak, azok használható elemeit (építőanyagok, tetők, faszerkezetek stb.) és berendezéseit széthordták. Az épületeket vagy a „dolgozó nép vette birtokba” szükséglakásként, iskolaként, művelődési intézményként, esetenként éppen traktorállomásként, vagy üresen maradva a pusztulás várt rájuk.10 A művészettörténész, építész és műemlékes szakma erőfeszítései a kármentésre ezekben az években hiábavalónak bizonyultak, mi több, 1949-ben az ekkor már nagy múltú Műemlékek Országos Bizottságát is megszüntették.11 A műemlékvédelem újrapozicionálására 1957-ig kellett várni, amikor az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) megalakulásával ismét elkezdődhetett az elméleti és gyakorlati értékvédelem. Jóllehet a kastélyállománnyal való törődés politikailag továbbra is kényes kérdésnek számított, a levéltárak csöndjében vé121
