Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)

Tanulmányok - Horváth Gergely Krisztián: A nemnemes társadalom strukturális sajátosságai Moson vármegyében a rendi korszak végén

HORVÁTH GERGELY KRISZTIÁN A NEMNEMES TÁRSADALOM STRUKTURÁLIS...

23 Elvben a háztulajdonosokat is itt tüntették fel. 1828-ban a polgárjoggal rendelkezők körét értették polgárok alatt; ilyen kategória Moson megyében csak Magyaróvár mezővárosban létezett, ahová 48 személyt vettek fel. (Bottló 1957, 253.; MmL IVA 505a/ll-63)

24 Erről szemléletesen számol be Major, aki kortársként megtapasztalta a reformkor viszonylagos gazdasági pezsgését. (Major 1878,159-171.)

25 MmL IVA 505a/ll-63. Tagányinál 982 szerepel. (Tagányi 1896)

26 A bécsi szénapiac Moson megyei résztvevőire lásd Horváth 2009a.

27 A határon túlra irányuló paraszti kereskedelem produktumait egy korábbi tanulmányomban vizsgáltam, vö. Horváth 2003.

28 1828-ban viszont csak 24 honoráciort írtak össze. Hogy ez minek köszönhető, arra nem derült fény (az adóköteles vagyonnal nem rendelkezőket ekkor kihagyták az összeírásból, vagy az összeírás általános pontatlanságáról van szó). Vö. Bottló 1957, 253.; MmL IVA 505a/ll-63.

29 A vármegye korabeli etnikai viszonyairól és a vallási megoszlásról lásd Czoernig 1857, II. 195.

30 A heidebauereket, illetve a Fertőzug lakóit nyelvük alapján Czoernig sváb eredetűnek tartja, s a Bodensee környékére teszi származásukat. „Es wird allgemein angenommen, daß der Heideboden seine protestantisch deutsche Bevölkerung um 1620-1630 erhalten habe.” (Czoernig 1857, II. 194.) Vö. Schröer 1858, 4.; Hecke 1861, 31. — utóbbi sváb származást, de XVI. századi érkezést ír. Riehl Czoernig után szintén ezt fogadja el. (Riehl 1892 [1868], 359.) Féltoronyról írja Haller az 1940-es években, hogy „a hagyomány szerint ezelőtt 100 évvel még fennállott a levelező kapcsolat a würtembergi régi hazával.” (Haller 1998, 295.) Ezzel szemben Zimmermann stájer származást vezet le. (Zimmermann 1951,9-10.) Szerinte a heidebodeni németek, mint üldözött protestánsok a XVI. század végén, a XVII. század elején érkeztek későbbi hazájukba Stájerországból, a Mura felső folyásvidékéről. A népesség azonosságát szerinte az egyező népdalok, szokások igazolják. „Ohne Zweifel wird es zwischen der aus dem oberen Murtal eingewanderten Bevölkerung des Heidebodens um ihrer früheren Heimat nach wie vor Beziehungen gegeben haben.” (Zimmermann 1950, 27-30., i. h. 29.) (A továbbélő kapcsolatokra Zimmermann a Kögl János Szeverin által 1941-ben közzétett levélrészletet idézi, vö. Kögl 1941,24.) Bajor-frank származásra nyelvi alapon lásd még Manherz 1979, 50. Itt jegyzem meg, hogy Hans Bernhard Zimmermann a háború után megjelent tanulmányában kritikusan viszonyul Czoernig szerepéhez. Állítása szerint a háromkötetes Ethnographie der österreichischen Monarchie (Bécs, 1857) magyar vonatkozású, illetve a hazai németekre vonatkozó részeit valójában Joseph Vinzenz Häufler (1810-1852) írta, aki József főhercegnél volt nevelő. Pesten jelent meg tőle 1846-ban a Sprachenkarte der österreichischen Monarchie samt erklärender Übersicht der Völker dieses Kaiserstaates..., majd Bécsben 1849-ben a Deutsches Kolonialwesen in Ungarn und Siebenbürgen im 18-19. Jh., mely munkák a Czoernig-féle vállalkozás részeként, Czoernig neve alatt láttak napvilágot a sorozat 3. kötetében a 1-54. oldalakon. (Zimmermann 1951,17.) További irodalmat ehhez lásd uo.

31 A horvátok a nyugati határszélen a török elől felhúzódva a XVI. században kerültek a megye területére. Betelepülésük idejét illetően többé-kevésbé konszenzus van. A kismartoni uradalom urbáriumában 1515-ben jelennek meg először horvát nevek. 1580-ra a bevándorlásuk már be is fejeződött. (Zimmermann 1950, 3-4.) Mohi egyházi források alapján azt állítja, hogy a horvátok 1533-ban jelentek meg Moson megyében, Kőszeg 1532-es ostroma után. (Mohi 1915, 18.) Felix Tobler szerint a megye településein a következő időpontokban jelentek meg a horvátok: Parndorf-Újfalu: 1570 körül; Lajtafalu: 1556-1558 (itt a bevándorolt horvátok asszimilálták a németeket); Gáta: 1550 körül; Köpcsény: 1548- 1549 körül; Körtvélyes: 1559-1564 (a század végére szintén asszimilálják a németeket); Horvátjárfalu: 1538, 1559-1564; Csúny: 1537-1538, 1555; Oroszvár: 1537-1538, 1548; Bezenye: 1565 után, Horvátkimle: 1541, 1547-1548. (Tobler 1979, 55-64.) A horvát betelepülésre és XVI-XVII. századi történelmükre lásd még Dobrovich 1963, kül. 97-109.; Bren 1970. Utóbbi régiónként és településenként veszi végig számuk alakulását, főként a XVI-XVII. századra koncentrálva, de Acsády alapján és névelemzéses módszerrel. A problémára és a nyelvhatár változásaira népiségtörténeti megközelítésben lásd még Polány 1936; 1938; 1943. A török fenyegetésen túl, a betelepülés gazdasági motivációira és a nagybirtokosok szervezett telepítő akcióira összefoglalóan lásd Ress 2008,411-412. A horvát nyelvszigetek a következő évszázadokat elenyésző mértékű asszimilációs veszteséggel vészelték át, és egészen a XX. századig fennmaradtak. Moson megyében még 1915-ben is „horvát ajkú” Bezenye, Csúny, Horvátjárfalu, Horvátkimle, Lajtakörtvélyes, Újfalu és Parndorf. (Mohi 1915, 4.) Ress Imre e rendkívüli stabilitást a horvát római katolikus alsópapság nyugat-magyarországi masszív jelenlétével magyarázza. (Ress 2008.) Ehhez lásd Csaplovics észrevételét, aki szerint a nyugat-dunántúli horvátok „Sie sind, mit Ausnahme einiger Geistlichen und Beamten, alle Bauern.” (kiemelés tőlem - H. G. К.; Csaplovics 1828,10.)

93