Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Csiszár Attila: Házioltárok, öltöztetett Mária-szobrok a Rábaközben
ARRABONA 2012. 50/1. TANULMÁNYOK Isten anyja..."12 Mária szombatja mellett a Lourdes-i jelenések napjain végzett ájtatosság helyszíne szintén a szent sarok volt. A rábaközi Mária-háznak kultusztárgy volta mellett mindvégig volt bizonyos fokú reprezentációs jellege is. Kultusztárgy volt, mivel a mindennapos esti, és a szombati, Mária tiszteletére tartott ájtatosságot ez előtt végezték. Szakrális tárgy voltára utal, hogy eladásának, a lakásból való eltávolításának a felvetése is megbotránkozást keltett. Reprezentációs tárgy szerepe elsősorban a Rábaköznek azon településein és társadalmi rétegeiben a legerősebb, ahol a viszonylagos anyagi jólét presztízsigényeket teremtett. E presztízsigények kielégítését, a jómód kifejezését szolgálta a megjelenésében rangos lakóház, a drága anyagokból varrt ruházat, a festett, virágozott bútor, és nem utolsó sorban a szoba fő helyén álló, gazdagon díszített, emléktárgyakkal zsúfolásig telerakott, csillogó házioltár, a Mária-ház. Azokban a falvakban és mezővárosokban, ahol a lakosság kevéssé volt tehetős, vagy a polgárosulásban előbbre tartott, vagy ki sem alakult az a tárgyi világ, amelynek elengedhetetlen részét alkothatta volna a díszes házioltár, vagy mind a viseletben, mind pedig a lakáskultúrában olyan fokú egyszerűsödés következett be, amelyben nem volt helye az efféle „hivalkodó” tárgyaknak — ott a vallási élet otthoni szférája beérte egyszerűbb, kevésbé látványos kultusztárgyakkal. A Mária-házak vizsgálata és a helyszínen végzett adatgyűjtés a tárgytípus kialakulására és a díszítés „stílusára” vonatkozóan több tanulsággal szolgált. Az előzmények között feltételezhetjük a templomok üvegezett szekrénykébe helyezett, öltöztetett szobrait, amelyeket a hívek nap mint nap láthattak, így közvetlenül előképként szolgálhattak a parasztházak oltárainak kialakításához. Ezek nem feltétlenül Mária-szobrok.13 Az apácakolostorok díszítő tevékenysége kétségtelenül hatással volt a Máriaházak kialakítására, hatásuk azonban feltehetően többirányú volt. Több esetben a család kolostorba vonult leánygyermeke saját kezűleg készítette az otthoni házioltár dekorációját. Apácák keze munkája volt a templomok — mint az osli kegytemplom — számos tárgya, így a kegyszobor köré korábban a búcsúk alkalmával készített koszorú, amely közvetve hatással lehetett a népi díszítő gyakorlat alakulására. A papírvirág készítés elterjedése az emlékezettel ma már el nem érhető időre tehető, de aligha tévedünk ha feltételezzük, hogy a nagyobb települések kisdedóvóiban és elemi iskoláiban folyt kézimunkaoktatás keretében vált széles körben ismertté, és jelent meg e díszítési mód a templomok, temetők, út menti keresztek mellett a Mária-házak dekorálásában is. (10-14. kép) Miért kerültek a Mária-házba emléktárgyak? Azt mondták: ,JDisznek tették oda.” Évszázadokra visszanyúlóan szokás volt nyugat-európai országokban s nálunk is, úri és népi körökben egyaránt, hogy egyesek a menyasszonyi koszorújukat és/vagy hasonló személyes öltözékelemüket kegyeletből, „fogadalmi ajándék” gyanánt templomnak, sőt, sokszor egyenesen Mária-kegyhelynek adományozzák, egy-egy csodatévő kép vagy szobor mellé téve. így a házioltárok Mária-ábrázolásai köré tett hasonló emlékeket is egyfajta votívtárgynak tekinthetjük.14 (Balogh 2009, 66-67.) 260
