Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Csiszár Attila: Házioltárok, öltöztetett Mária-szobrok a Rábaközben
CSISZÁR ATTILA HÁZIOLTÁROK, ÖLTÖZTETETT MÁRIA-SZOBROK A RÁBAKÖZBEN Csiszár Attila HÁZIOLTÁROK, ÖLTÖZTETETT MÁRIA-SZOBROK A RÁBAKÖZBEN1 A népies házioltárok, azoknak is egy jellegzetes típusa, az üvegezett szekrénykében berendezett házioltár a magyar néprajz kevéssé kutatott területe. Elterjedéséről csak szórványos adatok állnak rendelkezésünkre. (Herkely 1939, 20.; Podmaniczky 1943, 20-21.) A közgyűjtemények közül a Néprajzi Múzeum Egyház Gyűjteményében találhatók nagyobb számban, vidéki múzeumokba a tárgytípus ellentmondásos megítélése miatt nem feltétlenül került be. A gyűjteményt gyarapító muzeológus érdeklődésétől (és tájékozottságától) függött, hogy néprajzi tárgynak minősítette-e, az egyházművészeti gyűjteményekben ellenben éppen népies volta miatt nem, vagy elvétve kapott helyet. Magyarországi elterjedésével kevesen foglalkoztak. Verebélyi Kincső néprajzkutató tanulmánya alapvető problémát tárgyal: a Mária-házak lehetséges elődeit és előképeit veszi számba. Ezek között említi a lakóházak oromzati szoborfülkéit, a hordozható oltárokat, a szekrénybe, szekreterbe épített szentélyeket és ereklyetartókat, valamint a templomok öltöztethető Máriaszobrait és az apácamunkákat. (Verebélyi 1993, 172.) A jobbágyparasztság a XVIII. század végén, a francia háborúkkal fellépő mezőgazdasági konjunktúrát kihasználva még hagyományos gazdálkodással, de egyre nagyobb mértékben termelt piacra. A háborús szükséglet elmúltával az ipari forradalom hazánkat is elérő hatása, a nem mezőgazdaságból élő lakosság növekvő aránya továbbra is megkívánta a felesleg megtermelését és értékesítését. E megtorpanásoktól, visszaesésektől sem mentes folyamat során mind több pénz jutott a parasztság kezére, kiváltva erőteljes vagyoni tagozódását, elősegítve kulturális arculatának átalakulását. (Kosa 1990, 54.) A piacra termelésbe intenzíven bekapcsolódó vidékek anyagi kultúrájában jelentős változás következett be. A XIX. század második felében a termékeny talajú, a forgalmas vásáros helyekhez közel fekvő Rábaközben egyjellegzetes, nyugat-európai és polgári hatásokat is befogadó, ugyanakkor mégis parasztos népi kultúra alakult ki. E népi kultúrának a viselet és az építkezés mellett nem kevésbé reprezentatív eleme volt a lakáskultúra, amely minden kevertsége mellett igen sokáig, a XX. század közepéig megőrizte karakteres vonásait. A hagyományos és az újabb divatú bútordarabokkal berendezett szobában — ha volt ilyen, a tisztaszobában — a padsarokban vagy a sublóton, ritkábban a szoba más pontján üvegezett szekrénykét helyeztek el. A szekrénykében a szakrális táj kegyszobrának, a stájer máriacelli Madonnának nagy szériában készült, faragott, festett másolata állt.2 A szobrokat legtöbbször az eredeti kegyszoborhoz hasonlóan gyolcs- vagy selyemruhába öltöztették, amelyet dúsan díszítettek csipkével, szalagokkal. A szobor mellé papírvirág koszorú, búcsúból hazahozott, vagy más, a családi élettel kapcsolatos emléktárgyak kerülhettek. Az így kialakított együtteseket, amelyek tulajdonképpen a házi oltár funkcióját töltötték be, Mária-háznak, tabernákulumnak vagy állának3 nevezték. (1-2. kép) 253
