Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: A dunántúli hosszú furulya történeti vizsgálata
BRAUER-BENKE JÓZSEF A DUNÁNTÚLI HOSSZÚ FURULYA TÖRTÉNETI VIZSGÁLATA század idején már kínai hatással is számolhatunk, ezért kérdéses hogy a recens hangszerkultúrával milyen mértékű történeti kapcsolat mutatható ki. A Tarim-medence déli részén fekvő oázisváros, Khotán II—III. század közötti időszakából előkerült agyagedény töredék figurális ábrázolásán a szogd ábrázolásokhoz hasonló fúvós hangszertípus látható, (6. kép) amelyről Szergej Szorokin szerint szintén nem dönthető el, hogy ajak- vagy nyelvsíp-e? (Sorokin 1960, 35-76.) A peremfúvós furulyák megfúvás technikájára a Balkánon, Észak- és Fekete-Afrikában, Törökországban és Indiában is jellemző a rézsút tartás. (7. kép) Ez azonban nem általános, mert a belső-ázsiai zenészeknél megfigyelhető, hogy egyenes tartásmóddal szólaltatják meg a hosszú peremfurulyákat. Szintén peremfúvós, de egyenesen tartott 4-6 ujjnyílásos furulya típusok a Kaukázus vidékén a kabard bzsámi, az adigei kamilju, a cserkesz szibizge, az őszét jadinzi, az abház acsarpani és az adzsar csban szalamíri. (Vertkov-Blagodatov-Jázovickaja 1962,518.) Fontos kiemelni, hogy pusztán a hasonló játéktechnika alapján még nem lehet meszszemenő következtetéseket levonni a hangszertípus morfológiai sajátosságait illetően, mert egymástól nagyon távoli népcsoportoknál is megfigyelhető a hasonló játékmód, annak ellenére, hogy eltérő ajaksíp típusokról van szó. Például a magyar, a kabard és a melanéziai hosszú furulyákon játszó zenészek látszólag nagyon hasonló játékmóddal szólaltatják meg a hangszereiket, annak ellenére, hogy felépítésüket tekintve a magyar magrés-, a kabard perem-, a melanéziai pedig ékvájatos hosszú furulya típus. (8-10. kép) A példák áttekintése 8. kép Magyar magrés hosszúfurulya, Somogy megye (Kodály 1960 nyomán) 241 7. kép Macedón kaval, Szkopje (Brömse 1937 nyomán)
