Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 50/1. (Győr, 2012)
Tanulmányok - Tar Attila Szilárd: Győri peregrinusok németországi egyetemeken 1789-1918
TAR ATTILA SZILÁRD GYŐRI PEREGRINUSOK NÉMETORSZÁGI EGYETEMEKEN 1789-1918 Tar Attila Szilárd GYŐRI PEREGRINUSOK NÉMETORSZÁGI EGYETEMEKEN 1789-1918 1. A német egyetemhálózat átalakulása és fejlődése 1789 után 1789-ben Párizsban kitört a forradalom. A világpolitikai eseményektől a német tartományok sem maradhattak érintetlenek. A forradalmi Franciaország ellen indított háborúk idővel áttevődtek német területre, és elmélyítették az egyetemek financiális és intézményi válságát. A lélekszámhoz képest túl sok volt az egyetem, ami színvonalbeli különbségeket is generált. (Müller 1990,66.) A francia forradalmat követő egy emberöltő alatt 20 egyetem szűnt meg, az egyháziak a szekularizáció, a világiak öszszevonás vagy megszüntetés által: 1792 - Strassburg, 1794 - Stuttgart, 1797 - Bonn, 1798 - Köln, Mainz, Trier, 1800 - Ingolstadt, 1803-1806 - Bamberg, Dillingen, Fulda, 1809 - Helmstedt, Rinteln, Paderborn, Altdorf, 1811 - Frankfurt a. d. Oder, 1817 - Erfurt, Wittenberg, Herborn, 1818 - Duisburg, Münster. (Müller 1990, 66.) Az átalakulás különösen érzékenyen érintette Poroszországot, amely a napóleoni háborúk következtében elveszítette Duisburgot és Hallét, a három megmaradt egyetem — Königsberg, Frankfurt/Oder, Breslau — pedig túl távol esett a központtól. Hallét az 1810-ben alapított berlini egyetemnek kellett pótolnia, a fővároshoz így közel eső frankfurti egyetemet pedig a breslaui Leopoldinummal egyesítve Sziléziába helyezték (1811). 1815-ben Poroszország visszakapta Hallét és Duisburgot, de területi nyeresége következtében övé lett Münster, Paderborn, Erfurt és Wittenberg főiskolája is. A wittenbergi egyetem már nem volt működőképes, ezért Haliéval egyesítették. Az erfurtit feloszlatták, Münster és Duisburg egyetemét pedig „lefokozták”, de a főiskolai vákuumot kitöltendő 1818-ban megalapították Bonn egyetemét, amelyik most már tartósnak bizonyult. (Müller 1990, 66.) A XVIII. század végén Bajorországnak1 egyetlen egyeteme volt, de hamarosan felsőoktatási túlkínálat jelentkezett. (Müller 1990, 67.) Az ingolstadti egyetem 1800-ban Landshutba települt, míg nem sokkal ezután megindult a bajor felsőoktatási hálózat rohamos bővülése. Területi növekedéssel hét egyetem került hozzá: Würzburg, Bamberg, Diliingen, Salzburg, Innsbruck, Altdorf, Erlangen, illetve az állam átvett három egyházi főiskolát (Würzburg, Bamberg, Passau). Ehhez csatlakozott tíz líceum és teológiai-filozófiai főiskola, amelyek ugyan nem adhattak doktori fokozatot, de tanrendjükben szerepeltettek bölcseleti és teológiai kurzusokat. Ezt a túlkínálatot a müncheni kormányzatnak csökkentenie kellett: 1803 és 1810 között került erre sor: egyes főiskolákat vagy lefokoztak, vagy feloszlattak. 1815 után Bajorország csak három teljes egyetemmel rendelkezett, Landshuttal, Erlangennel és Würzburggal. Innsbruckot és Salzburgot líceumi szintre szállították le. Végeredményben ismét a tradicionális egyetemek győztek. Nem következett be speciális főiskolák alapítása, ugyanakkor nagyjából megszüntették a szellemi szegénységet és az egyetemi elmaradottságot azáltal, hogy csökkentették az egyetemek konkurenciáját és növelték a rekrutációs területüket. 101
