Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Vályi Katalin: Hőlégfúvó kemence Szer monosotrában
VÁLYI KATALIN HŐLÉGFŰTŐ KEMENCE SZER MONOSTORÁBAN Mivel a feltáráson a fűtőberendezés kéménye itt sem került elő, ásatójának a feldolgozás során tanulmányozott maulbronni példa nyomán sikerült megfejtenie a „láthatatlan” kémény egykori helyét. (Feuerné Tóth 1963,434.) Más volt az elhelyezése a pécsváradi 1. kemencének. Ez a berendezés a hosszanti falaktól távol, a helyiség tengelyében állott. Ebben a helyzetben a füstelvezetés máshogy nemigen oldható meg, mint egy, a kemenceszáj vonalában feltételezett osztófalban. Az épületszárny fenn nem maradt osztófalának egykori létezését tehát éppen a kürtő egyedül lehetséges elhelyezkedése támasztja alá. (Bodó 2010, 370. és 9. ábra) Az 1440 körül átépített kolostorban két új hypokaustum is épült, mindkettő kívülről fűthető, a fűteni kívánt helyiség alá keresztben benyúló berendezés volt. A füstöt a falhoz utólag hozzáépített kürtőben vezették el. A kürtőt a falra merőleges pillérek, illetve az azokra támaszkodó hevederívek tartották. (Bodó 2010, 374., 186. j, és 13. ábra) Mivel a szeri kemencének nem volt a füst és a meleg levegő elvezetésére szolgáló nyílása sem a kemence hátsó falán vagy a boltozat közepén, sem pedig a szájnyílás fölött, a füst csak a kemenceajtón távozhatott. Akkor pedig itt kellett lennie a kürtőnek is. Ettől azután rögtön szerepet kapott a szájnyílás előtt 50 cm-re az előtér két kitéglázott oldalfalában látható oszlophely is: minden bizonnyal a füstelvezető kürtő alátámasztását biztosították. Hiszen az előtér fedését nem szolgálhatták, mivel épületen belül volt a kemencénk. Első pillantásra megütközhetünk azon, hogy a kemenceajtó előtt V2 méterrel faoszlopok használatát tételezem fel. Ezzel a kérdéssel elérkeztem mondandóm legérzékenyebb pontjához. Ahhoz, hogy az ember hajlamos azt gondolni, hogy csak az ásatásokon előkerülő, maradandó anyagokból készült eszközöket, berendezéseket használták elődeink. Pedig nyilvánvaló, hogy ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az élet minden terén jóval szélesebb körű lehetett a különböző szerves anyagok felhasználása, mint amint azt akár a mai eszünkkel feltételezzük. Ki gondolná, hogy kéményeket, füstelvezető kürtőket fából is készítettek a középkorban? Márpedig készítettek. Méghozzá nem is csak a középkorban. Elég, ha a néprajzi anyagban körülnézünk: máris kiderül, hogy a deszkakéménytől kezdve a sövénykéményen keresztül a léc- vagy favázas, ugyancsak sövényfonatos kéményig bezárólag rengeteg válfaját ismerték és használták a szerves anyagból fabrikált füstelvezetőknek. (Filep 1980, 132-133.) Legfeljebb a rend kedvéért és főleg a tűzveszély mérséklésére a fából készült kémények belsejét igyekeztek agyaggal kellően kitapasztani. Ennek ellenére éppen ezek a kémények lehettek az okai a gyakori tűzvészeknek. Tölgyfa keretes, sárral tapasztott, vesszőfonatból készített kémények voltak használatban a középkori Angliában is. Joggal feltételezhető, hogy a teljes egészében fából, vagy fából és téglából vegyesen épített tüzelőhelyek (saroktűzhelyek, kandallók) és kémények általánosan elterjedtek lehettek a kontinensen is a középkorban. Az utóbbiakra számos korabeli festményen és egyéb ábrázoláson találhatunk példát. A 820-ból fennmaradt Szent Gallen-i kolostorterv épületeinek részletes elemzése és rekonstrukciója során jutott erre a megállapításra Walter Horn és Ernest Born. (Horn - Born 1979, II. V. 128.) így vesszőből fonott, belül feltehetően 381
