Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Tomka Gábor: Beszámoló az Árpás és Mórichida határában 1998 tavaszán végzett régészeti megfigyelésekről
I __ ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK Összefoglalás A kis felületű leletmentésből természetesen teljes biztonsággal nem lehet az egykori település topográfiájára következtetni. A megfigyelt jelenségek nem keltezhetők a 13. század közepénél korábbra, ezért az ezt cáfoló adatok felbukkanásáig feltételezhető, hogy a település nem korábbi a helynévnél, azaz Mórichida megtelepülése a 13. század első felére tehető. A leletek és jelenségek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a település korai korszakában (késő Árpád-kor) keleti irányban a késő középkori állapothoz képest kiterjedtebb volt. Déli irányban a birtokhatár gátat szabott a település területének. Nyugatra, a Rába felé, csak az úttól mintegy 40 m-ig voltak a késő középkori rétegek követhetők, ettől nyugatra már csak Árpád-kori jelenségekkel találkoztunk. Bár a település északi kiterjedése továbbra is bizonytalan, valószínűnek tűnik, hogy Mórichida esetében is számolni kell a késő középkori településterület összehúzódásával.34 Ez nem feltétlenül jelent lakosságszám-csökkenést, sokkal inkább egy rendezettebb, jobbágyportákon alapuló településkép kialakulását. A mai Dombiföldre vezető út minden bizonnyal a település egyik utcája volt, melynek déli vége táján állt a prépostsági és egyben plébániatemplom. Volt a településnek egy másik utcája is, hiszen a Rába-hídtól Győr felé vezető fő út mellett is bizonyára megtelepedtek. E mellett az út mellett települt volna Szentjakabfalva (Dl.8926, Csánki 1897, 543.), azonban e telepítésnek későbbi nyoma nem maradt, talán meg sem valósult. Az észak-déli utca mellett a késő középkorban földfelszíni, faszerkezetű, tapasztott falú házak állhatták, de Vályi Katalin leletmentése alapján a téglát is használták,35 nyilván csak a legmódosabb (földesúri?) portákon. A házak sűrűségére (azaz a beltelkek szélességére) nincs adatunk, a település nagyságrendje alapján a kisebb mezővárosok sűrű beépítésénél (Mohi, Ete: 22-30 m széles telkek — Pusztai 2010, 131.) lazább, de a falvak széles portáinál sűrűbb beépítés valószínűsíthető. A sűrűbb beépítés mellett hozható fel érvnek a kialakult vastag kultúrréteg, és az a tény is, hogy a gázvezeték tetszőlegesen meghúzott keresztirányú árka az észak-déli utca mindkét oldalán épületet metszett. Az előkerült kerámia leletanyag a cserépüstök kései használatát igazolja, s talán módot ad ezen edénytípus egy kései típusának meghatározásához is. A késő középkori kerámiaanyag azért érdemel figyelmet, mert a tágabb környékről alig közöltek eddig falusi/mezővárosi környezetből edényanyagot. A település pusztulásáról meglepően kevés adatot nyertünk. A 16. század második fele és a 17. század emlékei csupán néhány beásás formájában maradtak meg, aminek valószínű oka a településjelentőségének fokozatos csökkenése mellett az lehet, hogy a mezőgazdasági művelés elsősorban e legfelső rétegeket semmisítette meg. A középkori Mórichida így is különleges lehetőségeket rejt egy jórészt beépíteüen területű, középkori kisalföldi mezővárosiasodó falu régészeti kutatásához. 342
