Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Perger Gyula: Hamis római csont faragványok a Xántus János Múzeum Néprajzi Gyűjteményében
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK 5 karú mécses” is. (Napló 1885-86, 8., 9.) 1887-88-ban Fügi Károly mérnök adományai között „Római edények, Silvanus-oltár, Római fésű, csat, bronz szíjdíszek és római pénzek” is voltak. (Napló 1887-88, 3-5.) Az 1893-94-es tanévben Ószőnyből „4 db római tű és stylus” került a gyűjteményi naplóba, mint Breitenbach Vilmos ajándéka. (Napló 1893-94, 79.) A század végén, 1894-1895-ben még egy ószőnyi „Római poháréról tudunk, melyet Pfeiffer Ernő ajándékozott. (Napló 1894-95, 54.) „A brigetioi régiségek utáni amúgy is nagy kereslet az 1900-as évek elején ugrásszerűen megnövekedett, amikor is emberalakokat és feliratokat ábrázoló csont- és kőfaragványok kerültek elő — legalább is a hazai és külföldi múzeumok és gyűjtők hiedelme szerint - a föld mélyéből. Magas összegeket fizettek az eleinte szerényen csak egy és kétfejű, de még magasabbakat az egyre jobban szaporodó, tíz-, húsz- és százfejű faragványokért. A készlet kifogyhatatlan volt, amíg Alapi Gyula régész, a komáromi múzeum igazgatója rá nem jött a csalásra: néhány, gyors meggazdagodásra vágyó helyi lakos faragta a csontokat, majd trágyadombban érlelték és elásták, hogy in situ szedjék ki a földből a potenciális vásárlók előtt.” — olvashatjuk Számadó Emese összefoglalójában. (Számadó 1997, 153.) Mikor Alapi Gyula a Múzeumi és Könyvtári Értesítő IX. évfolyamában közzétette „leleplező” cikkét, több gyűjteményben már negyedszázada őriztek szőnyi csontfaragványokat. (Alapi 1915) Az ezerszámra eladott, s többségében kiállított tárgyak eredetisége, vagy éppen hamisítványként való azonosítása még napjainkban sem mindig válaszolható meg egyértelműen, többnyire fenntartásokkal kezelik a tárgytípust. (T. Bíró 2000, 111.) Mint fentebb láthattuk, a XIX. század végére a győri bencés gyűjtemény is több, Szőnyből, Oszőnyből származó római csonteszközzel rendelkezett. A ma is jól azonosítható darabok mellett figyelmet érdemelhet Lovas Elemér jegyzékének az 1877-1878-as tanévre vonatkozó alábbi bejegyzése: „Több csontfaragvány, csat és gyűrűk, vétel útján.” (Napló 1877-78, 177.) E csontemlékek mindegyikéről joggal tételezhetjük fel, hogy azok eredetiségéhez — még ha ajándékként, ma már dokumentálhatatlan lelőhelyekről kerültek is a győri múzeumba — nem férhet kétség. (T. Bíró 1994) A XX. század elején a győri múzeum az Otto Voetter által feltárt brigetiói Mithreumból szerzett megjelentős emlékeket. A gyűjtemény Lovas Elemér által összeállított kéziratos naplójának, az 1902-1903. tanévre vonatkozó szerzeményei között „2 db római szoborrelief mészkőből és homokkőből az ószőnyi Mithras-templomból” is szerepel, mint Milkovics Zsigmondné ajándéka.2 Mivel a kor szakemberei úgy vélték, hogy a csontfaragványok a szentélyben felajánlott vótumok voltak, melyek az ősök Maneseit ábrázolták volna (T. Bíró 2000, 109.), nem csodálkozhatunk azon, hogy mintegy kiegészítésként ezekből is több példány került a győri gyűjteménybe. Az iskola 1904-1905. évi értesítőjének a régiségtár gyarapodásáról beszámoló összefoglalója — egy Oszőnyből való Gordianus érem mellett3 — két csontfaragványt (Értesítő 1905, 24-25.), majd a következő esztendőben újabb három darabot ismertet. (Értesítő 1906, 30-31.) 292
