Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Mráv Zsolt - Gabrieli Gabriella: A scarbantiai Iseum és feliratos emlékei
MRAV ZSOLT - GABRIELI GABRIELLA A SCARBANTIAI ISEUM ÉS FELIRATOS EMLÉKEI cognomenek valamelyikét viselhette Flavia Solva egy decuriója, L. Grafcilius?] Amb[- -] mellett (CIL III11829; Alföldy 1974, 268.) a scarbantiai oltárt állító személy is. Őslakosokra jellemző névadása alapján vagy ő, vagy apja részesülhetett a polgárjog adományozásban, valószínűleg mint leszerelt katona. A Villach és Teurnia között eltemetett Ambidrabus ugyancsak eques auxsiliarius volt, valamikor az 1. század első felében. (Alföldy 1974, 65.) A scarbantiai oltárt ezért a Kr. u. 1. század középső évtizedeire keltezhetjük. Az oltárállításban társa egy Iulia családnevet viselő nő volt, aki lánya, felesége és/vagy felszabadított rabszolgája lehetett. A Keleti- Alpok valamelyik őslakos törzséből származó állító vallásosságának hátterében ízisz Noreiát kereshetjük, aki ugyancsak viselte az Augusta jelzőt.22 A felirattal ellentétben az oltár koronájának és az oltártörzs két oldalának gazdag domborműves díszítése, ha nem is épen, de azonosíthatóan megőrződött. A reliefek témáit a görög-egyiptomi kultuszok világából merítették. Ez az a körülmény, ami miatt az oltár kiemelt figyelmet érdemel. Az oltár bal oldalán egy elmosódott, alig látszó domborművön egy sistrum (görögül szeisztron) alsó kétharmadának körvonalai ismerhetők fel (12. kép), amely az alexandriai istenek kultuszának legjellegzetesebb, egyiptomi eredetű hangszere volt. (Wessetzky 1989,18-20.; Tibiletti 1997, 660-661.; Kleibl 2009, 149.) Főleg csörgőként használták és a szertartások alatt ritmikus megszólaltatásával kísérték az énekeket, énekbeszédeket, illetve választották el az áldozati rituálé egyes szakaszait. Hangjától egykor a scarbantiai Iseum is hangos lehetett. Kezdetben Hathor, majd jellemzően istennők, köztük is elsősorban ízisz kultuszában és ikonográfiájában használták. Maga az istennő is gyakran tartja kezében a hangszert, hiszen hangjával idézte elő a Nílus áradását. Ábrázolása kultusztárgyakon, oltárokon (Vidman 1969, 359.) azt is jelezte, hogy állítója ízisz kultuszközösségéhez tartozott. Plutarkhosz szerint a sistrum a világmindenséget jelenítette meg, hangja pedig elűzte, távol tartotta az ártó démonokat és mindenféle gonosz erőt. (Plut, de Iside 63) Valószínűleg ezért ábrázolták előszeretettel oltárok domborművei mellett templomok falfestményein, úgymint a pompeji vagy a közeli savariai ízisz szentélyekben23. A Birodalom kereszténnyé válása után a hangszer azonban mindenféle pogány eltévelyedés szimbóluma lett. Az oltár jobb oldalán egy madarat faragtak ki, amely rövid lábakkal, áramvonalas testtel, hullámos nyakkal rendelkezett, amelyet hosszan előrenyújtott (11. kép). Alakjában Tóth isten szent madarát (Kákosy 2001, 225-234.), a szentélyek belsejét ábrázoló festmények gyakori szereplőjét,24 az íbiszt várnánk,25 de az ábrázolt madár semmiben sem hasonlít a hosszúlábú- és nyakú, lefelé görbülő csőrű gázlómadárra. A rejtélyes madár testalkata, ábrázolási módja inkább egy lúdra emlékeztet,26 amely nem idegen sem az egyiptomi művészetben, sem vallásos környezetben. Kérdés persze, hogy van-e kapcsolat a hieroglifjeiként használt és teremtő ősmadárnak, Ammon jelképének tartott lúd és az oltár madárábrázolása között vagy sem. ízisznek a legkedvesebb áldozati ajándék a lúd volt (Witt 1971, 66.), húsát a papok is fogyasztották, ezért nem kizárt, hogy a dombormű egy ilyen áldozati madarat ábrázol. 219
