Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Kücsán József: A háziadó (Domestica) Sopronban, 1792-1849
KÜCSÁN JÓZSEF A HÁZIADÓ (DOMESTICA) SOPRONBAN, 1792-1849 áttevődött a Habsburg-monarchia területére (1805,1809), másrészt a várost egyéb csapások is érték (1808). Az első ilyen katasztrófa az 1808. júliusi három tűzvész volt, melyek következtében 344 külvárosi házban a polgároknak összesen 2.181.821 Ft kára keletkezett.10 A városi tulajdonú épületek tűzvészben keletkezett kárát ekkor 148.711 forintra becsülték, amihez képest az előző évi 100%-os háziadó mérték 120%-ra emelése még szerénynek és méltányosnak tűnhet. A duplázódás (245%-ra emelés) 1810- ben következett be, amikor a városnak szembe kellett néznie az 1809. május 29. - november 18. közötti francia megszállás 1.480.637 forintos költségeivel.11 Mindezen csapásokhoz hozzájárult még az is, hogy az előbb lassú, majd a vesztes háborúk és fizetendő hadisarcok következtében egyre gyorsabb infláció ekkor érte el két évtizedes tetőfokát, s a pénz értékének romlása 1810 végére 5,5-szeres, 1811 márciusára pedig 8,3-szoros lett. (Benda 1980,467.) Következő diagramunk ennek az inflációs periódusnak egy esztendejét, az 1810. év városi adójának tételes bontását ábrázolja. (3. ábra) Az arányok érzékeltetésén túl figyelmet érdemel, hogy a sorban a negyedik, az évek alatt felhalmozott elmaradás („Restantia”) értékének oszlopa majdnem kétharmadát (64%) teszi ki az adott év alapadójának. Véleményem szerint ez egyrészt azt jelzi, hogy az ekkorra a felső pontjához közelítő infláció milyen mértékben térítette el az egyes rovatokban mutatkozó összegek nominális értékét egymástól, azaz a változatlanul hagyott egységenkénti adódíjtételek milyen jelentős mértékben csökkentették az alapadó reálértékét. Másrészt, a felgyülemlett adóhátralék arra is rávilágít, hogy már az ábrázolt évet megelőző esztendők adónövekményei is meghaladták számos adófizető teherbíró képességét, amit nyilván tovább súlyosbított a háziadó 1810. évi megduplázása.12 Az ábrázolt értékek oszlopai azt is jól érzékeltetik, hogy az adóhatóságok az emelésekkel milyen ütemben igyekeztek a pénzromlás előtt járni, és amennyire lehet, bevételeik reálértékét megvédeni az infláció hatásától. A következő évben, az 1811. február 20-i pátens az inflálódott pénz értékét egyötödére csökkentette. (Benda 1980,469.) Ennek a 80%-os devalvációnak a nyoma jelentkezhet grafikonunkon a háziadó 1812. évi 210%-os, és 1813. évi 110%-os kivetési kulcsában. Ez a viszonylagos csökkenést mutató szakasz azonban igen rövidnek bizonyult, mert az európai háborúk folytatódtak, s a következő évek ismét meredek emelkedést jeleznek, egészen az ábrázolt 58 éves időszak csúcsát jelentő, 1816. évi 300%os számítási értékig. Ennek a korábbit is meghaladó mértékű inflációnak az 1816-os, második devalvációval igyekeztek véget vetni, amikor 60%-kal értékelték le a pénzt. Talán ennek a pénzügyi konszolidációnak a lassú, esetenként megtorpanó folyamatát olvashatjuk le grafikonunk következő számairól s látjuk, hogy a XVIII. századi bevezetés időszakát közelítő értékekhez csak az 1820-as évek elején tért vissza a görbe.13 Igaz, hogy ettől kezdve nem tapasztalunk szélsőséges kilengéseket, az értékek a 20- 50% közötti tartományban mozogtak. Arról viszont nem feledkezhetünk meg, hogy ez már a pénzügyi stabilizáció alatti és utáni időszak, s értékálló jó pénzben elszenvedni az esetenként akár 30%-os eltérést, komoly megterhelést jelenthetett bárki számára. Az 1808-1809-es súlyos csapások hosszan elhúzódó hatására utal, hogyjócskán később, az 1828. évi regnicoláris összeíráshoz csatolt szöveges mellékletben is felemlítették, miszerint az 1808-1809. évi sorozatos tűzkárokat és a francia megszállás kiadásait még húsz év múltán sem heverte ki a város, ezért méltányos lenne a hadiadó összegét a teherbíró képességükhöz igazítani.14 175
