Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Kücsán József: A háziadó (Domestica) Sopronban, 1792-1849
KÜCSÁN JÓZSEF A HÁZIADÓ (DOMESTICA) SOPRONBAN, 1792-1849 Kücsán József A HÁZIADÓ (DOMESTICA) SOPRONBAN, 1792-1849 Sopron város XVIII-XIX. század fordulójáról származó adókönyveit1 tanulmányozva feltűnik, hogy a vaskos kötetek adóalanyokra vonatkozó, birtoktárgyakat felsoroló sorait, valamint az oszlopok szorzatokat tartalmazó részösszegeit rendszeresen, évről évre átvezették az egymást követő könyvekbe, mégpedig úgy, hogy az egyes adótárgyakra kivetett egységenkénti adódíjtételek évtizedeken át változatlanok maradtak. Például, a lakóingatlanok 1776-tól 1849-ig a bérérték szerint megállapított 15 osztályos rendbe voltak besorolva, s a négyszögölenkénti adódíjtétel 1-15 dénár között változott (1 Ft = 100 dénár). A szőlők a korábban jól árnyalt hat, később a kevésbé változatos két minőségi osztályból a XVIII. század végére egységes elbírálás alá kerültek, s 1787-1831 között kapánként 10 krajcárral, 1832-1849 között kapánként 6 krajcárral adóztak a városnak (1 Ft = 60 krajcár), s még folytathatnánk.2 Bár ily módon, az adóalanyokra vonatkozó, egyes kivetési tételekhez tartozó részösszegeket jobbára az állandóság jellemezte, a végösszegek tekintetében mégis eltérést tapasztalunk, hiszen a városnak az egymást követő években több vagy kevesebb pénzt kellett beszednie, hogy differenciált mértékű kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ezt, a teljes korábbi adminisztráció szétzilálása nélkül, a legegyszerűbben úgy valósították meg, hogy időről időre, eltérő címeken különadókat vetettek ki, s azokat az egyes adózókra leosztva, az évi rendes adó mellett szedték be. A módszer és az eljárás jól ismert a szabad királyi városok XVIII. századi gyakorlatában is, hiszen hogy a költségvetéseiket egyensúlyban tartsák, rendszeresen extra adókat vetettek ki, melyeket az évi „rendes” adók mellett, „rendkívüli” bevételekként számoltak el. (Kállay 1972, 87-91.) Becslések és számítások szerint ezek a változatos címeken kiszabott, többféle néven előforduló kivételes adók általában a városok összjövedelmének egyhatodát tették ki, s közöttük az első és a legmagasabb a „városi háziadó” volt. Eltérésekre mindkét irányban ismerünk példákat: 1765- ben Székesfehérvár bevételeinek csak 9,3%-át, míg 1779-ben Felsőbánya bevételeinek közel harmadát (31,4%) jelölték meg, mint ami az eseti kivetésű, városi háziadóból származott. Bizonyos, hogy a városoknak a tetemes mértékű eladósodásuk miatt kellett ehhez a módszerhez folyamodniuk. Nem volt ez másként Sopronban sem, ahol a számottevő hadiadó-hátralékok mellett további, jelentős tartozások voltak, s a korabeli kútfők szerint a város korrupt vezetésének rossz gazdálkodása még tetézte a bajokat.3 Városigazgatási belső forrásokat elemző, szakszerű feldolgozás hiányában csak az egykorú krónikák említéseire korlátozódó tudásunk szerint a polgárok és a városi elöljárók között (az utóbbiak túlkapásai miatt) 1774-től 1782-ig „Bürgerkrieg” dúlt. Miután a polgárok panasza már Bécset is megjárta, 1782-ben Schillsohn báró, mint királyi biztos teremtett rendet. Leváltotta és a törvény elé idézte a vétkes tisztségviselőket, rendezte a város már árendába adott bevételi forrásainak zavaros bérleti viszonyait. Mindezeken túl, városi tulajdonú ingatlanokat adott el, illetve további ingatlanokat bocsátott bérbe — igyekezett a zilált viszonyokat konszolidálni, újabb bevételi forrásokat feltárni.4 Beavatkozása sikeres volt, de úgy tűnik, hogy áldásos tevékenységének eredménye nem bizonyult tartósnak, ugyanis a század végén a vagyon-, a kereseti- és az iparűzési (céhekre kivetett) adókon túl, új
