Bíró Szilvia - Székely Zoltán: Arrabona - Múzeumi Közlemények 49/1. Tanulmányok T. Szőnyi Eszter emlékére (Győr, 2011)
Horváth Ciprián: Rusovce/Oroszvár 10-11. századi temetője
ARRABONA 2011.49/1. TANULMÁNYOK labb fekvő sírok voltak épségben. November 16-21. továbbá december 19-22. között a feltárást Bottyán egyedül folytatta. Ekkor a csendőrségi laktanya konyhakertjének további, jelentős részét megkutatta, mely 19 sírt eredményezett. Mivel több sír nem került elő, így a temetőt e sírok feltárásával ebbe az irányba is lezártnak tekintették1 (2. kép). Az ásatások eseményeinek leírása után nézzük a feldolgozás lehetőségeit, s a temető megítélését a korszak szakirodaimában. Utóbbi tűnik könnyebb feladatnak, mivel a temető feldolgozása sajnos több szempontból is nehézségekbe ütközik, így az egykori teljes képnek ma már csupán részleteit tudjuk felderíteni. Ennek okai között a korabeli ásatástechnika színvonala, a világháborúk pusztítása, s az első sírok előkerülése óta eltelt több mint egy évszázad során bekövetkezett szubjektív és objektív tényezők egyaránt szerepelnek. Nyilvánvaló, hogy egy ásatás lezárultának időpontja után a feldolgozás tekintetében minden egyes évvel nő a tévedések kockázata, s ez természetesen jelen munka esetében is fennáll. A fő okot az ásatásról szóló összefoglaló dokumentáció hiánya jelenti,2 így a rusovcei/oroszvári temető sírjainak pontos leírása, a leletek konkrét sírokhoz kötése nem egy esetben komoly nehézségekbe ütközik.3 A Sőtér-féle ásatásokról átfogó dokumentáció nem állt rendelkezésre, noha a korábbi kutatások során ilyen dokumentumot az egyes kutatók közül többen is említenek. Sőtérnek egyedül a Választmánynak címzett jelentése lelhető fel a Hansági Múzeum Adattárában, ami azonban kevéssé informatív (HM Ad. 247-72). A sírleírások—az antropológiai szempontok előtérbe helyezésével — Nemeskéri János hagyatékában megtalálhatók, míg az 1942-43-as feltáráson készült sírlapokat (3. kép) és a temetőtérképek (4. kép) egy részét az MNM Régészeti Adattára őrzi. Az ásatási naplónak azonban — melyet Bottyán Olga 1972-es tanulmánya (Bottyán 1972, 84.) még említ — nem akadtam nyomára. így az adatokat a temető ásatóinak feljegyzései, illetve az adattárakban fellelhető dokumentumok mellett, az azzal különböző mélységben és szempontok alapján foglalkozó kutatók publikációin felül, nagyobb részben a hagyatékokban található információk adják, figyelembe véve természetesen a leltárkönyvek adatait is. Sajnos azonban az információk számának növekedése nem mindig segít hozzá egyenes arányban a vizsgálat tárgyának alaposabb megismeréséhez, ugyanis ezek nemegyszer egymásnak homlokegyenest ellentmondó adatokat tartalmaznak. A dokumentáció hiányos volta mellett további nehézséget okoz, hogy a leletek közül több darab is megsemmisült a II. világháború alatt, illetve összekeveredtek, gyakran csupán egykori meglétük látszik igazolhatónak, részint a szöveges információ, részint a nem túl jó minőségű fényképfelvételek alapján, melyek azonban sajnos a pontos leírást sem mindig teszik lehetővé. Egyes leletek pedig valószínűleg be sem kerültek a múzeumba, mint arról az 1903-as ásatás kapcsán Sőtér beszámolójából következtethetünk, mely szerint csak az épségben lévő kerámiaedényeket szállították be. Számolnunk kell továbbá annak lehetőségével is, hogy a későbbi időben — 1958-ban — történt leltározás során egyes tárgyak csupán a leírtakhoz való hasonlóság alapján kerültek egy leltári szám alá. 126
