Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
ARRABONA 2010.48/2. TANULMÁNYOK előzőén Bogyoszlón volt segédtanító (1830/31-1831/32), majd Gartán tanító (1832/33-1833/34). Az 1821 körül született Kiss István babóti segédtanítói évek (1840/41-1841/42) után érkezett Osliba (1844/45-1847/48). Közel 25 éves tanító gyakorlattal alkalmazták Osliban (1830/31-1831/32) az egyházasfalui születésű (1787 körül)71 Kiss Mihályt, ahonnan Tamásiba (1833/34-1846/47) ment át, végül Németiben (1847/48) nyert állást. 4.3. Kötelességeik Az iskolamesterek korszakunkban három fő területen tevékenykedtek: tanítás, egyházi szolgálat és jegyzőség. AII. Ratio a triviális iskola tanítóját igyekezett tehermenetesíteni, „hogy tevékeny és fáradságos munkát igénylő hivatásának élhessen teljesen — semmiféle más szolgálattal nem terhelhető meg, sem a templomban, hacsak nem ő az orgonista, sem a plébános részére”. Ha egyedül nem tudja ellátni hivatalát, segédtanítót kell alkalmazni. (II. Ratio 8. §) A jogalkotó javasolta a jegyzői hivatal elválasztását a tanítóságtól, kivéve, ahol a tanító mellett segédtanítót alkalmaztak, de külön jegyzőt nem tudtak tartani. (II. Ratio 184. § f)) A Rendelet előírta, hogy a tanító a kántorság mellett más iskolán kívüli feladatot (például jegyzőséget) nem vállalhat. (Rendelet 64. §) Az 1840-es évek végéig még nem történt meg a jegyzői és a tanítói hivatal elválasztása egymástól. Az iskolaigazgatók (különösen Kapuváron) többször jelezték, hogy a mestert a jegyzői hivatal ellátása gátolja a tanításban, és sürgették a két hivatás szétválasztását.72 Ezzel kapcsolatban Szalontay kerületi tanfelügyelő így fogalmazott Deáky főigazgatóhoz 1847 februárjában írt levelében: „a kapuvári tanétói hivatal a jegyzőitől — mint régen volt — elkerülhetetlenül szükséges elkülönzését a járásbéli fő [szolgajbíró által ekkoráig nem eszközölhettem; azonban már a tárgy üdő alatt vagyon, nem is álhatok el feltételemtől, mert a számos ártatlan növendéket vadságban felnőni nem nézhetem; ez pedig így történni meg nem szűnik, valameddig a két hivatalt egy egyény viseli, mivel itt mindegyik olly terhes, hogy akármellyik az azt viselőt még télben is izzadásra kénszerítti.”73 Az iskolamesterek templomi szolgálatot is elláttak, mert a legtöbb esetben egyúttal kántorok és orgonisták is voltak, így vasár- és ünnepnapon ők énekeltek és orgonáltak, esetleg előimádkoztak. Ahol az egyházközség nem alkalmazott templomszolgát, sekrestyést (aedituus) — ami a XIX. század közepe felé már nem volt jellemző -, ott a mesternek kellett gondoskodnia a templom és az egyházi szerek tisztán tartásáról, az ostyasütésről, ünnepnapokon a plébános beöltöztetéséről, a templomi lámpások és gyertyák meggyújtásáról.74 Külön harangozó (campanator) sehol nem működött, ezért a mesterek végezték a szertartásokat jelző, valamint a reggeli, déli és esti harangozást, kezelték a toronyórát. Ők harangozták ki temetéskor az elhunytakat. Előre jelezték és egyúttal harangoztak a vihar ellen (contra tempestatem), mert a kor embere hitt abban, hogy a harangok megtörik a vihart és a villámok erejét. Segítséget nyújtottak a plébánosnak a szentségek kiszolgáltatásakor, tevékenyen részt vettek a kereszteléseken, esküvőkön, egyházkelőkön75 és te90
