Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében
ARRABONA 2010. 48 / 2. TANULMÁNYOK pontjából a nyári kimaradások azért is gondot okoztak, mert a gyerekek sokat elfelejtettek abból, amit télen tanultak. Több esetben a tanodák szűk volta tartotta távol a tanköteleseket. A mihályi plébános úgy vélte, a törvény erejével kellene a szülőket rászorítani arra, hogy a 12. évesnél fiatalabb gyerekeiket ne vegyék ki az iskolából.33 A jelentés szerint Himodon is sokkal többen látogatták volna a tanodát, ha ehhez a szülők „ösztönzése és biztatása” is hozzájárult volna.34 Páliban ugyancsak a szülők hanyag hozzáállására és felelőtlen viselkedésére panaszkodtak: „sok gondatlan szülők nem hajolva a szószékbőli intésekre, iskolába járható gyermekeikkel az iskolai üdőt hivalkodva töltetik — mások gyermekeiket a sz[ent] oktatásra kitűzött órákban, alaptalan okoknál fogva hon tartják”.35 A következő tanévre sem változott a helyzet, a mulasztások miatt a gyerekek „tudatlanok maradnak, s a roszra hajlandók” — szól a jelentés.36 Hasonlóan vélekedett Szalontay György kerületi tanfelügyelő is 1845/46. évi összefoglaló jelentésében: „A tanulók részéröl pedig [...] a serény tanulhatás kereke abban ütközik meg, hogy a tagosztállal szükséggé, de már ennek előtte is sok helyeken szokásá vált, hogy tavaszkor kezdve, majd késő őszig szárnyas és négy lábú állataikat — nem lévén a szülőknek tehetségek, hogy azok mellé másokat állétanának — gyermekeikkel külön legelőn őriztetik. Ekkor nem csak kigőzölög fejekből, a mit azokba keservessen bevertek, hanem a kitanultabb vásattaktól hamar a szív és nyelv emésztő mételyei is bőven megrakodnak.” Szerinte a szülőket az igazgatók „ékes nyelve” és a hatóságok szigora sem képes jobb belátásra bírni. A kiutat abban látta volna, hogy a nyári két hónapban „a gazdaság körül annyira szükséges gyermekeknek szünnapok engedtetnének—fenmaradván a többiekre tekéntve az oskolába járás kötelessége — a többi holnapokban erélyessen szoréttatnának a tanulásra.”37 A Ratio elfogadta a realitást, bár jogalkotói kívánalomként megfogalmazta, hogy „a falusi fiatalokat nyáron éppen úgy, mint a téli időszakban egyaránt kötelezzék az iskolai tanulásra, egészen addig, amíg el nem jutottak a mezőgazdasági munkák végzésére alkalmas életkorig. Ez csak kevesektől remélhető, a szülők legtöbbje ugyanis még az öt-hat éves kort alig elért gyermekeit is igénybe veszi a szántóföldön, a ház körüli munkákban és másféle foglalatosságokban. Ennek ellenére meg kell tűrni ezt a szokást, amelyet régi hagyomány tett elfogadottá.” Előírta, hogy a mezei munkák befejeződése után azok a gyerekek, akikre a szülőknek már kevésbé van szükségük, járjanak iskolába, délelőtt és délután 2-2 órában tanulják a tananyagot. (I. Ratio 89. §) AII. Ratio javasolta, hogy az iskola tanulóit osszák két osztályra úgy, hogy (főleg nyáron) az idősebbek csak a reggeli órákban, a kisebbek pedig — akik még nem tudnak szüleiknek segíteni — délután járjanak iskolába. (II. Ratio 10. §) A tankötelezettséget mindkét nem számára 6-tól 12 éves korig állapította meg. A mulasztásában felelős szülők számára akár testi büntetést is kilátásba helyezett. (II. Ratio 11. §) A Rendelet a kétéves alsó tagozat elvégzésére minden 6 és 12 év közötti gyermeket kötelezett, a mulasztásban felelős családokat a községi pénztárba befizetendő pénzbüntetéssel sújtotta. (Rendelet 76-78. §) A szorgalmi időszak októbertől 82
