Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)

Tanulmányok - Horváth József: Dr. Kovács Pál és a Hazán. (A szerkesztő és az újság helye, szerepe a magyar sajtótörténetben)

TAR ATTILA SZILÁRD GYŐRI PEREGRINUSOK NÉMETORSZÁGI EGYETEMEKEN 1694-1789 Protestáns tanintézetek a nem artikuláris helyeken nem működhettek, sőt az arti­­kuláris helyeken sem mindig létesülhetett teljes középiskola. Ezeknek a kormány­zati intézkedéseknek volt eredménye, hogy 1749-ben Győrben fel kellett számolni az evangélikus gimnáziumot. (Horváth 1988, 124.) Következtetésül leszűrhetjük, hogy Győrben jelen volt az a középiskolai ta­nulmányokat végző vagy végzett ifjúság, amely érdeklődhetett külföldi tanulmá­nyok iránt. A katolikus ifjúság természetszerűleg Ausztria és Itália egyetemei felé orientálódott, míg a protestáns — Győr esetében elsősorban evangélikus — fiatal­ság Németország egyetemeit, illetve főiskoláit tekintette lehetséges úti célnak.4 Győri hallgatók német egyetemeken 1694-1789 Országos viszonylatban már számos tanulmány és könyv született a magyar­­országi diákok külföldi peregrinációjáról. Kiemelendő a Magyarországi diákok egye­temjárása az újkorban c. sorozat, melyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára ad közre immár 15 éve.5 Jelen tanulmányunk csak arra korlátozódhat, hogy egy nagyobb munkából kiemeljük a Győrre vonatkozó adatokat az 1694-től 1789-ig tartó időszakra. A kor­szak kiválasztása önkényesnek tűnik, de két fontos esemény zárja keretbe ezt a pe­riódust. 1694-ben jött létre a hallei egyetem, mely pietista szellemiségével hamar diákok százait vonzotta magához, és mindenféle szempontból Németország egyik vezető egyetemévé vált. 1789 pedig azért lehet jó határvonal, mert a francia for­radalom hatására Európában meginduló politikai és szellemi változás alapjaiban formálta át a német egyetemi hálózatot. Harmincegy németországi egyetem és főiskola anyakönyveinek, illetve egyéb személyi anyagának vizsgálata alapján kijelenthetjük, hogy a vizsgált időszakban 35 győri származású diák 39 alkalommal iratkozott be valamelyik német egyetemre vagy akadémiára. Ez a 39 beiratkozás 9 egyetemre korlátozódik, elsősorban a leg­nagyobb és legismertebb universitásokra. Győri származású diákok német egyetemeken 1694-1789 Egyetem Beiratkozások száma Százalékos arány Wittenberg 10 25,64 Jéna 9 23,08 Halle 8 20,51 Göttingen 4 10,26 Altdorf 2 5,13 Tübingen 2 5,13 Erlangen 1 2,56 Helmstedt 1 2,56 Lipcse 1 2,56 Strassburg 1 2,56 Összesen 39 100 69

Next

/
Thumbnails
Contents