Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mészáros András: Csató Pál és a triumvirátus vitájának tanulságai
FIGLER ANDRÁS tAl.OMSÍROK NAGYBAR/ használták, valószínű a kerékagy kopását megakadályozandó. (Párducz 1952, 23.) Hasonló korongok egy kissé más formában ugyan, de előfordulnak Németország területén is a kora vaskori kocsitemetkezéseknél. (Torbrügge 1979,124.) A Dunántúlon Vaszarról (Horváth 1969,127.), Bobáról (MNM ltsz. 40/1949. 8-9.), Csöngéről (Horváth 1969,118.), Szálacskáról (Kemenczei 1974, 6.) és Vaskeresztesről8 ismerünk különböző méretű, de lényegében azonos formájú korongokat. A legdélebbi példányok Novo Mesto-n (Gabrovec 1968,177.) és Kaptol-on kerültek elő (Vejvoda - Mimik 1963, 600.). A nagybaráti darabokhoz hasonló rovátkolt díszítés azonban egyiken sem található. Horváth Attila a somlyóvásárhelyi I. sz. halomsírból előkerült korongokat és kocsiabroncs maradványokat a szentes-vekerzugi 13-as sírral összevetve egy faszerkezetes kétkerekű kocsit rekonstruált, s ezek, valamint Börzsönyi megfigyelései alapján feltételezte, hogy a Dunántúlon előkerült összes peremes nyílású korong kocsikerékhez tartozott. (Horváth 1969, 121.) Fel kell hívnunk a figyelmet a koronggal kapcsolatban néhány nehézségre. Valamennyi dunántúli példány bizonyos fokig különbözik a Szentes-Vekerzugon előkerült korongoktól. A méretük általában kisebb, a perem alacsonyabb és hiányoznak a felerősítéshez szükséges lyukak. Egy esetben, Bobán találtak egy olyan vasrúdtöredéket, amely esetleg kocsitengelyként azonosítható. (MNM ltsz. 40/1949, 6.) Ha elfogadjuk Horváth Attila feltételezését, miszerint a kocsi összes alkatrésze a korong kivételével — tehát a tengely is — fából készült (Horváth 1969, 121.), akkor problémát jelent a korongok kis mérete. Ugyanis a hozzájuk tartozó tengely átmérője maximum 35-47 mm lehetett, ami nagyon kicsi még akkor is, ha keményfából készültek. Továbbá problémát jelent az is, hogy a korongnyílások átmérője még az egy temetkezésből származóknál is jelentősen különbözik,9 s ezek alapján különféle méretű tengelyvégeket kellene feltételeznünk. Ha elfogadjuk, hogy ezeket a korongokat kocsikerekekhez használták, a kocsik egy részénél vastagtengelyeket kellett alkalmazni, de erre utaló nyomok Bobát kivéve ez idáig nem kerültek elő. Esetleg elképzelhető, hogy a halotti máglyára csak kocsikerekek kerültek fel, vagy a korongokat a kocsi más alkatrészeként (pl. tengelyszeg, vagy járomszeg alátét) használták, de ezekre vonatkozóan jelenleg nem rendelkezünk bizonyító erejű adatokkal. A kocsitemetkezés szokása a Hallstatt-kultúra bizonyos területein gyakran előfordul. Számos példát ismerünk a Bylany-kultúra területéről (Dvorák 1938) és a mai Németország néhány vidékéről. (Kossack 1954a; Kossack 1959; Kossack 1970; Torbrügge 1979,124.) Az azonos temetkezési rítus mögött a hitvilágon belül meghúzódó kapcsolatot, és nem azonos szokást kell látnunk. A Bylany-kultúra és a délbajorországi Hallstatt-kultúra más jegyei is kapcsolatot mutatnak a dunántúli kora vaskori leletanyaggal, miként erre korábban már Horváth Attila is rámutatott. (Horváth 1969,130.) A nagybaráti halomsírokból előkerült kerámia általános jellemzőiben nem tér el a Dunántúlon feltárt kora vaskori temetkezések kerámia mellékleteitől, s ezek az edényformák és díszítési módok használatban voltak a kelet-alpi Hallstatt-kör egész területén. A nagyméretű urnák legjobb párhuzamait Süttőn,10 Csöngén (Lázár 21
