Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Mennyeiné Várszegi Judit: Dr. Kovács Pál (1808. július 1 - 1886. augusztus 13.) Válogatott bibliográfia
KOVÁCS LAJOS A GRÓF ÉS A VÉRBÍRÓ... Rámutatok az anomáliákra a téli faköveteléseknél. A múlt héten több fát vágtunk és osztottunk ki, mint normális időkben 5 év alatt. — Ja persze! Nagyobb az igényük, haladnak az elnyomottak a kultúra felé — vetik közbe. — Én csak azt tudom, hogy 9 m3 fajárandóság hideg esztendőkben is annyira elég volt, hogy bár meg volt tiltva, eladni is tudtak belőle, ez tény. Tehát nem a fűtési szükséglet nőtt, mert a lakások nem változtak, ellenben az ingyen és kedvezményes áron követelt fát már akkor is mindjárt elvitték a kereskedőhöz, vevőkhöz, többnyire nem is a tízszeres árért, hanem cseretárgyakért. Hogy nem a fűtési szükséglet miatt keresik a fát, mutatja a jelenség, hogy most nyáron is minden módon zsarolnak fát, sőt lopnak, de az erdészeknek nincsen fegyverük, így nem tudják ezt megakadályozni, pedig ez a fapusztítás is országos katasztrófává válik. Erre Kellner triumfálva szól Szamuellyhez: — Látod, kérlek, még az erdőőröknek sem hagytuk meg a fegyvert, oly szigorúan alkalmazkodtunk a rendelethez. Én: — Elég kár, mert az erdőőröknek most inkább, mint valaha, kell a fegyver, a vadorzók miatt ki sem mehetnek a védterületükre (gúnyosan) egy-pár sörétes fegyver kiadásától pedig nem kellene félni. — Mire van most különösen rászorulva a nép? — Ruházati cikkekre, főleg fehérneműre, aztán dohány, gyufa, petróleumra, na és sóra! Elmondom, hogy én előre láttam a sómizériákat, amikor már újévkor a cselédség sójárandóságát eltöröltem, illetve megváltani akartam. Ezért kissé haragudtak is rám, de most belátják, hogy igazam volt. Csempészektől jelenleg 8-12 koronáért kénytelenek venni. Kidoboltak egy rendeletet: elrekvirálják a sót, fejenként csak fél kilogrammot hagynak meg. Ez abszurdum! A magyar nép szereti a fűszeres ételt. Paprika, bors alig van és rettenetes drága, a só pótolhatná némileg, de kenyérsütésre sem futja. — Én e rendelet ellenére — folytatom — a tavalyi évről megmaradt sót, cca. 4-5 métermázsát azonnal szétosztottam a cselédség között, nyíltan bevallom, pedig ezért is vád alá helyezhetnek. Szamuelly mosolyog: — Csak beszéljen bátran! Egy másik ismeretlen raccsolva: — Hát, ha nem saját magának tartotta meg, de a szegényeknek adta... Valaki — úgy emlékszem, Horváth vádbiztos,53 ki gyakran helyeslőleg bólintott mondókáimhoz —, türelmetlenül közbevág: — Ugyan, kérem, ki fog ennyi sót saját szükségletére visszatartani? Mindenki mosolyog, a raccsoló ifjú elvész a mély karosszékben. — A pénzre vonatkozólag az a nézetem — felelek a feltett kérdésre —, hogy semmiféle írott malaszttal nem lehet a különféle bankók értékét megállapítani. Kékpénzben bíznak, a fehérben nem, és hajön most új, zöld pénz, ezt sem fogják szívesen elfogadni. 205
