Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/2. (Győr, 2010)
Tanulmányok - Hudi József: Kovács Pál pápai évei (A pápai református kollégium a nemzeti nevelés szolgálatában)
FIGLER ANDRÁS HALLSTATT-KORI HALOMSÍROK NAGYBARÁTIN eltérő (7-13) számú halomról tettek említést.2 A győri Xántus János Múzeum adattárából előkerült egy 1948-ban készült szintvonalas felmérés, melyen hét halom látható. (2. kép) Ma a helyszínen azonnal szembetűnik a Börzsönyi által „Nagyhalomnak” nevezett tumulus 3 méteres magasságával és kb. 45 méteres átmérőjével. Mellette jól látható még négy 0,5-1,5 méter magas 15-30 méter átmérőjű halom. Sajnos a ma megművelt területre esik még egy halom és ez jelenleg már csak egy alig észrevehető kiemelkedés a szántásban. A halmok egymástól 20-30 méter távolságra helyezkednek el, két megközelítően kelet-nyugat irányú sort alkotva, kivéve a legkeletibb tumulust, amely kissé kilóg a sorból északi irányban. A halmok magassága Börzsönyi idejében nagyobb volt. A Nagyhalmot 3,5 méter magasnak írta le a feltárás előtt (Börzsönyi 1909, 247.), de azóta terepegyengetések és más bolygatások következtében a halmok lekoptak. (3. kép) Nehezen rekonstruálható ma már, hogy a feltárások folyamán pontosan hány halomba ástak bele és mely tárgyak származnak egy tumulusból. Börzsönyi közleményéből úgy tűnik, hogy négy halom kutatását kezdték meg, de leleteket csak háromban találtak. (Börzsönyi 1909, 247-248.) Ennek azonban ellentmond Lovas Elemér leírása3 és az ásatásokon részt vevő munkások későbbi elbeszélése.4 Ha azonban figyelmesen elolvassuk Börzsönyi szövegét — márpedig őt kell elfogadnunk autentikus forrásnak —, minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy négy halomról van szó, és a leletek három halomsírból származnak. (Börzsönyi 1909, 247-248.) A leletanyag értékelése szempontjából nem érdemtelen néhány szót említeni az ásatás menetéről. Börzsönyi rendtársával, Boros Alánnal együtt végezte a feltárást. Először a nagyobbik halom tetején álló geodéziai mérési pont déli oldalán kutatóárkot ástak 2 méter mélységig, majd egy földfúróval lefúrtak a belsejébe. Ahol a fúró elakadt, vagy cseréptöredéket hozott a felszínre, ott egy aknát ástak lefelé, és kiszedték az ott található tárgyakat, miközben Boros Alán az aknában, Börzsönyi pedig fent őrködött, hogy semmi ne menjen „veszendőbe”.5 Hasonlóképpen jártak el a többi halom esetében is. Ezek alapján világosan kiderül, hogy már annak idején is csak töredékes leletegyüttes került be a győri bencés gyűjteménybe, majd onnét később a győri Xántus János Múzeumba. Azóta a múzeumi raktár többszöri költözködése is nagyban hozzájárult a leletek számának csökkenéséhez. A kerámiamellékletek a nagy edények kivételével mind elvesztek, a fémtárgyak egy része szintén eltűnt, egyes darabok pedig ma már olyan rossz, töredékes állapotban vannak, hogy csak bizonytalanul állapítható meg, hogy mihez is tartozhattak. így a leletegyüttesről alkotható összkép meglehetősen hiányos és bizonytalan. 9
