Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Brauer-Benke József: Citeratípusok Magyarországon
BRAUER-BENKE JÓZSEF CITERATÍPUSOK MAGYARORSZÁGON Kiskundorozsmán egy 12 fős citerazenekarban 2 pikoló citera, 6 kvint citera, 2 kontra citera, 1 tenor citera és 1 basszus citera volt. (Heintz 1957, 2.) Sárosi Bálint all tagú szegedi citeraegyüttesben háromféle egységesen hangolt citeratípust talált. A mély citera g, a prim citera g’ és a pikkoló citera g” alaphangra volt hangolva. (Sárosi 1961, 460.) A Szeged környéki citerások az általuk énekelt dalokat játszották citerán, ún. közismert új stílusú népdalokat és népdalszerű műdal-csárdásokat. Halmos István 1950-ben Tiszaigaron a fonóháznál és a morzsolásnál citerázók repertoárját vizsgálva úgy találta, hogy jellemzően az éppen divatos slágereket, mint az Akácos út vagy Tengerész a szívem tengerésze játszották, amely dalokat a rádióból vagy egymástól tanulták. (Halmos 1951, 7.) Olsvai Imre szerint a Dunántúlon a citeraegyütteseket az 1950-es években, külső illetve felső hatások hozták létre a rádióban és később a televízióban közvetített folklórtalálkozók „népi-együtteseinek” és „népdalköreinek” mintájára. (Olsvai 1987, 98.) Az erősen polgárosuló délalföldi vidéken a citerazenekarok a tánckísérethez való igény miatt álltak össze spontán módon, valószínűsíthetően a vonós és a rézfúvós parasztbandák mintájára. Az általuk kifejlesztett és használt, kiegészített kromatikus hangsorú, kisfejes citerák dunántúli elterjedése, a kromatikus hangsor hasas citerán való alkalmazása, a nyomó helyett ujjakkal való kettes-hármas fogású, akkord játéktechnika és a Dunántúlon korábban ismeretlen citerazenekarok megjelenése politikai ideológiai szempontok alkalmazásának köszönhetően terjedt el az 1950-60-as években. JEGYZETEK 1 Kínában a guqin (ősi qin vagy csín) elnevezésű 7 húros, fogólap és érintők nélküli, de mozgatható húrlábakkal ellátott domború hangszertestű citeratípus a legendák szerint már 3000 éves múltra tekint vissza. Tény, hogy már a legkorábbi irodalmi és festészeti emlékekben, mint a Csou-li kánongyűjtemény (a Csou-korszak szertartási szabályainak könyve) vagy a Ji-li (A kötelességek és szabályok könyve) megemlékeznek a csínról, és leírják a felépítését és játéktechnikáját. (Snejerszon 1954, 25.) 2 Megjegyzendő, hogy a vonós líra- és kitharatípusok már a kora középkortól ismertek Britanniában és Skandináviában. A vonós líra legtovább a walesi crwt (rótta) formájában maradt fenn, de a finnségi népek kantele nevű hangszerét szintén megszólaltatták vonóval is. 3 A guszli elnevezés egy régi szláv terminus, amely a „húr” jelentésű goszl szóból eredeztethető. A guszli vagy huszli terminus több szláv nyelvben is fennmaradt a húros hangszerek jelölésére. Ukrajna nyugati részén a hegedű elnevezése a huszli, míg a lengyeleknél geszli, a szlovákoknál huszle és szerbeknél huszla. A cseh hudba zenét, míg a horvát guszle és a szerb guszla egyhúros népi fudulát jelent. A gudok vagy hudok az oroszoknál és az ukránoknál három húros népi fidulát jelöl. A szlovén goszlje terminussal viszont egy mandolin formájú lant típusú hangszert neveznek meg. 4 Az ún „kapkodós” citerajáték elnevezés Várnai Ferenc által terjedt el, aki cikkében a hasas kisfejes citerának olyan változatát mutatja be, amelynél a kísérő húrok alá beillesztett húrtartó lábbal a kottasoron kívüli két dallamhang megszólaltatása válik lehetségessé. (Várnai 1983, 431-433.) 33
