Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 48/1. Ünnepi kötet a 90 éves Barsi Ernő tiszteletére (Győr, 2010)
Tanulmányok - Tóth László: Tisztelgő reminiszcenciák a kilencven éves dr. Barsi Ernőről
ARRABONA 2010. 48 / 1. TANULMÁNYOK és költészet is „erre a két pillérre épült”. Megfigyelhető még az is, hogy a művészet többi ága (zene, képzőművészet, tánc) is ezekből a gyökerekből táplálkozik. A magyar kultúra és művészet„Akkor tudott igazán értékeset alkotni a nagyvilág számára is, mikor ez az ötvözés a legjobban sikerült.” „Olyankor tudott a magyar nemzeti kultúra nagyot, világra szólót alkotni — jegyzi meg dr. Barsi Ernő — amikor gyökereire és az európai műveltség legjavára egyszerre figyelt...” „Ha bármelyik pillérről homályos a képünk — figyelmeztet a szerző —, s egyre halványabb ismeretekkel rendelkezünk, akkor értetlenül állunk az egésszel szemben is.” Kodály Zoltán 1932- ben egy előadásában mondotta, hogy „akár tetszik, akár nem, legnagyobb költőink nyelve és képkincse azonos a falusi nyelv szókincsével; ha Petőfiből, Aranyból, vagy Adyból kiirtjuk azokat a sorokat, amelyek nem érthetők meg a falusi élet ismerete nélkül, vajon mi maradna belőlük?” Irodalmunk tehát nemcsak nyelvet és stílust kapott a néptől, hanem ezzel együtt népi ismeretanyagot is. Ahogy Jókai mondotta: „Itt a Helikon tanult a mezőtől.” „Mivel az élet az utóbbi időben gyökeresen megváltozott — véli Barsi Ernő — napjaink embere már szinte nem is ismeri a népi elnevezéseket, lassan értetlenül áll legnagyobb költőink verseivel szemben. Ha pedig egy nép legnagyobb költőinek verseitől, költészetétől idegenkedik el, nemcsak műveltsége lesz hiányos, hanem önmagát is elveszti vele.” (3. old.) A kötet írója a gazdag, európai rangú magyar költészetből hat költő munkáin keresztül mutatja be, miként hatott a magyar nemzeti líra kivételesen nagy alkotásainak gondolatvilágára, tartalmára és stílusára a magyar nép szellemi kultúrája. A hat literátor közül egy XVIII. századi (Csokonai Vitéz Mihály), a többi XIX. és XX. századi irodalmár (Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, Czuczor Gergely, Ady Endre): mindnyájan az utóbbi három évszázad magyar irodalmának színe-javát képviselik. (Nem mellékesen megjegyezzük, hogy korunkban a nemzeti költészet presztízse lényegesen meggyengült. Ennek bizonyítéka, hogy a pár száz példányban kiadott versesköteteket maguk az alkotók árusítják, fennáll a veszélye annak, hogy az igényes magyar irodalom történelmi vereséget szenved az igénytelen, súlytalan gagyival szemben.) Barsi azt a metódus követi, hogy idézi az irodalomesztétikai és irodalomtörténeti monográfiák, elméleti elemzések egyes kifejező megfogalmazásait a költők életútjáról és művészetéről. Felsorakoztat továbbá számtalan költői alkotást, vagy azok egyes részleteit, fűszerezve azokat érdekes nyelvészeti magyarázatokkal, a népi-paraszti foglalkozások és eszközök szakszerű néprajzi leírásával. Mindegyik költőnél szöveg közben gazdagon hivatkozik irodalomesztétikai és -történeti, illetve néprajzi tudományos forrásokra. A népdalok, népmesék, mondókák és a hiedelemvilág esetében megjelöli a földrajzi helyszínt, a művek előadóját és a gyűjtő nevét. Az egyes fejezetekhez csatlakozik a — többnyire a szerző által készített — dokumentum értékű fotókból álló Képtár, mely a költői képek és a népi hagyományok szemléltetését szolgálja. Van úgy, hogy a fotó egy népi kifejezés illusztrációja. Ezeknek a gondolatoknak a vizuális megjelenítései mindenesetre fantázianövelő, szellemesen megkomponált kapcsolódások. A recenzens ugyanakkor elbizonytalanodott a tengernyi irodalmi-költői alkotás, vagy ezek egyes részleteinek felsorakoztatása, a népszokások, a népi hagyományok, a nyelvészeti formulák, a népdalok, népmesék, mondókák óriási száma miatt. Olyan is gyakran előfordul, hogy a szerző kiemel egy archaizált népi kifejezést 18
