Székely Zoltán (szerk.): Arrabona - Múzeumi Közlemények 47/2. (Győr, 2009)

Tanulmányok - Márfi Attila: Kovács Pál szerepe Győr XIX. századi színészetében

MARFI ATTILA KOVÁCS PÁL SZEREPE GYŐR XIX. SZÁZADI SZÍNÉSZETÉBEN makrancos hölgy magyarított változatát, az Ördögűző Fábiánt és a Sok hűhó semmi­ért hasonló átdolgozását Az egymást bosszantók címmel. De népszerűek voltak Ho­rnyaidtól A kép, Goldonitól a Két úr szolgája, valamint Kazinczy Ferenc: Titusnak sze­lídsége című színdarabja is. Ekkor láthatta a helyi közönség az első magyar operát is, Ruzitska József alkotását Béla futása címmel. Déryné még két alkalommal szerepelt Győrben, 1836-ban és az 1847^-8. évi évadban. (Márfi 2001a, 26-27.) De ekkor már más színészekre is figyelt a helyi polgárság. Az ezt követő években a folyamatosan érkező német színjátszók mellett lehe­tőséget kapott Pergő Celesztin, Horváth József, Komlóssy Ferenc, Kilényi Dávid és Fülöp János nemzeti társulata is. 1828-ban pedig megalakult Vas vármegye párto­lásával a Dunántúli Játszótársaság, amely patronálásához Győr városa és a megye notabilitása is csatlakozott közös bizottságot választva. A megegyezés szerint min­den évben két hónapra ingyen adták át a győri színházat. 1831-től a Játszótársaság új igazgatója, Kisfaludy Sándor folyamatosan tárgyalt a város előjáróival a nemzeti színészet ügyében, amelynek eredményeként az 1840-es években a magyar ván­dorszínészek hegemóniája figyelhető meg. Annak ellenére, hogy Ecker János városi telekbíró vezetésével 1833-ban megalakult a német Theater Verschönerungs-Verein azaz a színházszépítő egylet. Ecker nevéhez fűződik az 1841 és 1849 között veze­tett Színházi Napló is, amely sok értékes adatot őriz Győr színészetéről. A német be­folyás ellensúlyozására Kovács Pál viszont életre keltette a Magyar Színészbiztosító Egyletet,9 biztos anyagi hátteret teremtve ezzel magyar vándortársulatoknak. (Kol­­tai 1889, 159-164.) Ezért 1840-től a németek a tavaszi kis szezonban, míg a nem­zeti társulatok októbertől a következő év virágvasárnapjáig tartó hosszú idényben kaptak játékengedélyt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitöréséig az alábbi, ma már legendás színészegyéniségeknek tapsolhatott a győri publikum: Eg­­ressy Gábor, Laborfalvi Róza, Megyeri Károly, Lendvay Márton és felesége, Hivatal Anikó. (Koltai 1889,165-166.) Fontos megemlíteni Győr két reformkori újságját is, melyek színházi rovatai nyomon kísérték a helyi színészetet: A német nyelvű Va­terland 1844 és 1846 között jelent meg, míg a magyar Hazánk 1847-től 1848-ig tu­dott fennmaradni.10 A forradalmi időszakban a helyi színház országosan is vezető szerepet játszott, akkor, amikor az ország számos színházát bezárták. Az 1848. évi forradalmi események kirobbanása előtt két héttel már felolvasták a győri szín­házban az országgyűlési ellenzék felirati javaslatait. A forradalom előestéjén pedig a győri ifjak félbeszakították az előadást, hogy eljátszhassa a színházi zenekar a „re­bellisnek” tartott Rákóczi-indulót. 1848 kora nyarán pedig Hetényi József társulata agitációs, propagandaműsorokat játszott a publikumnak A szabad sajtó első szüle­ménye cím alatt. Ennek keretében elsőként Szigeti József: Egy táblabíró a martiusi napokban, vagy: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség című darabját mutatták be, majd egy győri nemzetőr mozgósító jellegű propagandaművét játszották el A tö­meges népfelkelés címmel. (Márfi 2007, 48.) 83

Next

/
Thumbnails
Contents